Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Református

ReformátusReformátus

Kisbéri Református Egyházközség

A 19. század végén a kisbéri református gyülekezeta szomszédos Ászár fiókegyházaként működött. 1897-től egy bérelt lakásban volt az iskolája, 1900-tól pedig a kisbéri ménesbirtok adományaként kapott telken építették fel iskolájukat. A soproni Seltenhofer Frigyes 1923-ban öntötte a 98 kg-os harangot, amelyet az iskola udvarán felállított haranglábra helyeztek.

A 337 lelket számláló kisbéri református gyülekezet 1939-ben elhatározta, hogy templomot épít. Az egyház vezetői ekkor Kurucz Gyula lelkipásztor és Dr. Balassa Sándor főgondnok voltak, majd 1940 végéig Szűr Bálint, templomszenteléskor Baranya Mihály töltötte be a gondnoki tisztséget. A tervezéssel Szeghalmy Bálint miskolci műépítészt bízták meg, aki mintegy 60 protestáns templomot tervezett, pl. a bánhidait is. Fontosnak tartotta, hogy természetes anyagokból, a berendezéssel együtt, egységes szellemben tervezze épületeit.
A kivitelezők helybeli iparosok, Gulyás János építész és Mészáros Ferenc asztalos voltak.
A templom homlokzati tornya 20 m magas, belseje 9 x 16 m, az ülőhelyek száma 160.

Az összes költség 26.000 pengő volt. A templomot 1941. szeptember 28-án szentelte fel Medgyasszay Vince dunántúli püspök. A püspök urat a tervező, Szeghalmy Bálint köszöntötte a templom ajtajában átadva neki a templomkulcsot, Nyers Terike pedig verssel köszöntötte a püspök urat. Az ünnepi istentiszteleten az igét Leőke Károly esperes olvasta fel, az igehirdetés szolgálatát Győry Elemér egyházkerületi főjegyző végezte.

A főjegyző úr által Pápán 1941-ben kiadott Templomszentelés Kisbéren című füzetben olvasható a következő mondat: „A kisbéri református templom is műremek, mely mindenben magán viseli Szeghalmy Bálint templomépítészeti elgondolását… „A főjegyző úr a bizonyságtevés templomának nevezi a megépült hajlékot.”

A gyülekezet 1951-ben alakult anyaegyházzá. Első lelkipásztora 1951-1957-ig Balya László, őt Illés József követte 1957-1977-ig, halála után pedig az Ászáron szolgáló lelkész látta el a kisbéri lelkészi szolgálatokat. 1977-től Bérces István helyettes lelkész szolgált 1982-ig. 1982-1991között Eszlinger András volt a gyülekezet kinevezett lelkésze. Az ő szolgálata, valamint Kardos Bálint, Hajpál Zoltán és Töltéssy Sándor gondnoksága alatt készült el a templom külső tatarozása a templom 50 éves fennállásának ünnepségére (1991. nov. 3.). 1991-től Vajsné Fazekas Ibolya helyettes lelkészként, férje Vajs Tibor beosztott lelkészként, később pedig mint a gyülekezet megválasztott lelkésze látja el a kisbéri szolgálatokat. Szász L. Dóra tanárnő több mint 25 éven keresztül végezte a kántori feladatokat és tartotta a gyermekistentiszteletet Germán Györgyivel. 2018 januárjától Szász Károly Zoltán látja el a kántori szolgálatot.

Az elmúlt harminc év gondnokai: Kardos Bálint, Töltéssy Sándor, Kovács István, Csótár Károly, Töltősi Sándor, Kozma Kálmánné, Kiss Józsefné és Vörös Sándor, 2018-tól Vörös Sándor és Biczó Sándor.  

A gyülekezet 1997-ben végzi el a templomtető részleges felújítását. 2018-2020 között az eddigi legnagyobb méretű templomfelújítás és építkezés történt a presbitérium határozatával Vajs Tibor lelkipásztor, Vörös Sándor főgondnok és Biczó Sándor gondnok szolgálata idején. A „Dunántúl – templomrenoválások” támogatás igénybevételével valósult meg a templomtető héjazatának cseréje, a falak tatarozása, festése. Belülről a falakat és a mennyezetet festették le, járólapcsere történt, megvalósult a villamossági hálózat felújítása, valamint a fűtés korszerűsítése.

A presbitérium új gyülekezeti házat építtetett a templomhoz kapcsolódóan az udvarban. Az építkezés az eladott ingatlan ellenértékéből, a hívek és a gyülekezethez nem tartozó jókedvű adakozók áldozatkész adakozásából, valamint az EMMI - EÖR „Gyülekezeti ház építésének folytatása” megnevezésű pályázaton nyert támogatás segítségével ment végbe. A munkálatokat Hlavács Attila rédei generál-kivitelező végezte alvállalkozók bevonásával.
A helyi evangélikus gyülekezet, nem lévén temploma, szinténitt tartja az istentiszteleteit a mindenkori bakonyszombathelyi evangélikus lelkész beszolgálásával. 

Az istentiszteletek vasárnap és ünnepnapon 9:30 órakor kezdődnek.

Hittanoktatás a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai számára csoportokban történik a kiadott órarend szerint. 

Friss információ olvasható a gyülekezetről a Kisbéri Református Gyülekezet Facebook oldalán.

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu