Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Tisztelt Olvasók!

2010. december 03. , péntek

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kisbéri Csoportja ezúton szeretné röviden tájékoztatni Önöket az elmúlt hónapok fontosabb eseményeiről.

1/ A Vérteskethelyi almáskertből Sipós Péter Úrtól kaptunk a 1300 kg almát, amit még szeptember hónapban szétosztottunk a gyerekeknek-időseknek egyaránt „mindenkinek egy szem alma” címmel.

2/ Október első hetében a Német Eslohe várostól érkezett hozzánk 12 raklapnyi ruhanemű adomány. Osztása folyamatosan történik.
Szerény anyagi lehetőségeinkhez mérten egy szombat délután vendégül láttuk a gyűjtés szervezésében résztvevőket. Megköszönve a fáradságukat és segítő készségüket.

3/ Október 29-31-én három fő vett részt csoportunkból Kovács Mihály atya régió lelkész szervezésével Veszprémben lelki gyakorlaton.

4/ Devecserben voltunk az iszap károsultaknak segíteni, illetve az összegyűjtött adományt szétosztani, november 15-16-án. Csoportunktól hat fő vett részt. Gépkocsit részünkre a Városigazgatóság biztosította. A haza szállítást pedig az Ete Polgármesteri Hivatal.
Élelmiszer adományt több vállalkozótól kaptunk /Ferenczi József, Staudinger Mihály, Harmath Attila, Vincze és Társa  Kft, Stollwerk /. Az MMSZ munkatársai pedig házilag készített süteményt és pogácsát küldtek a bajban jutott embereknek, amit az emberek könnyes szemmel köszöntek meg.

További programunk a „Spár gyűjtés” ami december 16-án kezdődik és 21-én ér véget.
Kérünk minden kedves embert lehetőségeikhez mérten, szíveskedjenek segítségünkre lenni, hogy a nehéz sorsú emberek karácsonyát egy kicsit szebbé tudjuk tenni.

Az MMSZ csoportja nevében ezúton szeretném megköszönni minden nemű támogatást, amit ez idáig kaptunk a lakosságtól, intézményektől.
Köszönjük a segítséget, mert adományok nélkül nem tudnánk mit szétosztani a rászoruló családoknak.
Várjuk továbbra is felajánlásaikat.

Címünk továbbra is Kisbér, Angol park 2.
Telefon: 20/3439109, illetve 30/3976809


Tisztelettel és köszönettel:

Varga Jánosné
csoportvezető

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu