Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Földrengés Kisbéren!

2011. január 30. , vasárnap
Földrengés Kisbéren!

Az elmúlt 25 év legnagyobb földrengésének epicentruma Oroszlány volt. Személyi sérülésről nem érkezett bejelentés, riadalomról azonban igen.


A 4,7 erősségű földrengést sok helyen érezték


- Január 29-én 18:42-kor oroszlányi epicentrummal 4,7 erősségű
  földrengést észleltek a Dunántúl számos pontján
- Komolyabb károkat nem okozott a rengés, személyi sérülés nem történt
- A földrengés viszonylag közel, 5-10 kilométerre volt csak a föld alatt, ezért lehetett
  morajlást hallani
- A földmozgást észleltek Révkomáromban, Dunaszerdahelyen, Nagyszombatban,
  Érsekújvárban, Léván és néhány más városban
- Utoljára 1985-ben mértek ekkora földrengést Magyarországon
- Ha lesznek is utórezgések, azok biztosan gyengébben lesznek.


Néhány napja Bábolnán is földrengés volt, most pedig szinte egész Komárom-Esztergom megye majd´ minden pontján, Budapesten és a Duntántúlon több helyen mozdult meg a föld.

Telefonon a kemma.hu is utolérte Hartdégen Józsefet, Vértessomló polgármesterét, aki megerősítette, hogy a faluban több épületben is keletkeztek károk. Egy kémény annyira meglazult, hogy 30 centit kellett még az este folyamán visszabontani belőle. Több családi házban is hosszanti repedések jelentek meg a plafonon, sőt, helyenként vakolatdarabok is hullottak le – egy családnál pedig csempék potyogtak le a falról. A konkrét kárfelmérés a holnapi napra marad, statikus vizsgálja meg a leginkább sérült házakat. A polgármester azonban megnyugtatásul kijelentette, hogy életveszéllyel fenyegető, súlyos károkról nem tudnak. A helyszínen a helyi önkéntes tűzoltók, a katasztrófavédelem és a tatabányai tűzoltóság tagjai segítenek.

A védelmi bizottság körbejárta a  megye veszélyes üzemeit, a kiemelt fontosságú helyszíneket, rendőrség és katasztrófavédelem folyamatosan reagál a bejelentésekre, de komolyabb károkról nem érkezett bejelentés. A rémhíreknek, nagyobb veszélyt vizionáló híreknek nem kell és szabad bedőlni. Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke a kemma.hu-nak elmondta: az üzemekben a techológiában kár nem keletkezett, sehol sem kellett intézkedni. Galambos Imre, a megyei védelmi bizottság titkára az oroszlányi védelmi bizottság ülésén vesz részt. Popovics György kiemelte: a tűzoltók, katasztrófavédők, egyéb szervezetek tagjai ahol kellett és kell, segítenek, s ő is nyugalomra int mindenkit.

25 év legnagyobb rengése

A Kemma.hu-t tardosi olvasóink is arról tájékoztatták, hogy náluk is érezni lehetett a foldmozgást, de hasonló bejelentéseket kaptunk Szárligetről is. Az Időkép.hu-n megjelent hír szerint Oroszlányban volt a 4,7 erősségű földrengés epicentruma, az MTI szerint pedig Budapesten és a térségében is érezték a földmozgást. Komáromban szintén érezték a rengést, de ott volt, aki emellett morajlást is hallott.

Tata központjában hangot nem lehetett hallani. Utoljára Berhidán, 1985-ben volt ilyen erős földrengés. Azt is lehetett érezni Tatán. Az egyik tatai tömbben a lakók a lépcsőházban osztották meg egymással tapasztalataikat.

Oroszlányban tíz-tizenöt másodprecig tartott a rengés, s ahogy Biacsi Viktóriától, a város sajtóreferensétől megtudtuk: kisebb áramkimaradások is voltak. Baleset Oroszlányban információi szerint nem történt, de sokan megijedtek, s kimenekültek otthonaikból. Nem sokkal a földrengés után a város védelmi bizottsága már össze is ült. Az elsődleges a lakosság megnyugtatása.

Vértesszőlősön mintha belerohantak volna a házba kocsival, hullámzott egyet, Vértessomlón kinyílt a szekrényajtó, kipotyogtak a dobozok, felborult az üveg az asztalon, Tatabányán egy ház 3. emeleten leesett a tál a polcról.

Tatabányán több tízemeletes tömbből kiözönlöttek az emberek. Pánik nem alakult ki, de a lépcsőházak megteltek, hiszen a lifteket nem merték használni az emberek. Volt, aki fürdőköntösben, mások télikabátban álltak az utcán, és próbálták megtudni, hogy mi történt. Eleinte néhányan arra gyanakodtak, hogy valahol robbanás történt, de amikor látták, hogy máshonnan is jönnek ki az emberek, már lehetett tudni, hogy megmozdult a föld. A telefonok perceken keresztül nem, vagy csak nehezen működtek.

Az ilyen erősségnél a kisebb tárgyak a polcokról lezuhanhatnak, illetve a földben és a falakban lévő gyengébb vezetékek megrepedhetnek. Amennyiben gázszagot érzünk, ha tehetjük, feltétlenül zárjuk el a gázcsapot, ha az utcán érzékeljük, akkor értesítsük a szolgáltatót!

 

Forrás: www.kemma.hu

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu