Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Beszámoló a Gimnáziumból - Szülők-nevelők bálja

2011. március 11. , péntek

Szülők és segítő pedagógusok összefogásával, a diákok aktív közreműködésével került megrendezésre a hagyományos Táncsicsos szülők-nevelők bálja február 19-én a kisbéri Wass Albert Művelődési Ház kamaratermében.

Szombat délután a pedagógusok és 20 tanuló segített a terem berendezésében, a terítésben, hogy a bálra jelentkezett 110 vendég jól érezhesse magát az este hét órakor kezdődő zenés-vacsorás mulatságon.
Az est a gimnazista diákok műsorával kezdődött. Először Krichó Réka köszöntötte a megjelenteket, majd Bertalan Éva, Mogyorósi Rebeka és Szabó Barbara énekeltek. Ezt követően egy végzősökből álló csoport (Bertalan Éva, Chmellon Barbara, Mogyorósi Rebeka, Papik Zsuzsanna, Paréj Mária Izabella, Szabó Barbara 12. b osztályos tanulók) hipp-hopp táncot adott elő. A műsornak nagy sikere volt. A műsor szereplői a későbbiekben „háziasszonyi” teendőket is elláttak.
A zenét az Electro Band zenekar szolgáltatta, aki éjjel két óráig húzta a talpalávalót.
A bál tiszta bevételét minden évben a diákok javára fordítottuk. Ezek a pénzek nyújtanak lehetőséget egy-egy színvonalas diáknap megrendezésére illetve az iskola teljes diákságát felölelő kirándulásokra. Az idei év bevétele is hasonlóan jó célt fog szolgálni.

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu