Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Beszámoló

2011. július 08. , péntek
BeszámolóBeszámolóBeszámolóBeszámolóBeszámoló

A Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás a „Turisztikai desztináció létrehozása a Bakonyalja felzárkózásáért” című pályázatával mintegy 370 millió forintot nyert el. A KTKT célja a fejlesztésekkel az volt, hogy a Bakonyalja a népszerű turisztikai célpontok közé kerüljön.

Ezek a megvalósított beruházások olyan látványosságokkal bővítették a térséget, melyek szezontól függetlenül vonzanak látogatókat. A támogatásból öt településen valósultak meg fejlesztések az Európai Unió társfinanszírozásával. 2011. június 24-én megtartott ünnepélyes átadón a látogatók birtokba vehették Ászáron a Jászai Mari emlékház melletti téren felépült Mini Skanzent, amely maketteken keresztül mutatja be a Dunántúl népi építészetét, valamint a Kisbéri Kistérség turisztikai fejlesztésének várhatóan egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó látványosságát, a Mini Magyarország makett parkot, amely a következő híres építményeket mutatja be: Tatai vár, Turul szobor, Szegedi Dóm, Kecskeméti Cifrapalota, Hortobágyi 9 lyukú híd, Debreceni Nagytemplom, Őrség - Pityerszer, Hollókői Lábasház, Soproni Tűztorony, Kőszegi Jurisics vár, Gödöllői Grassalkovich kastély, Váci Diadalív, Esztergomi Bazilika, Visegrádi Salamon torony, Tihanyi Apátság, Pannonhalmi Apátság, Dunakanyar, Pécsi Dzsámi, Parlament, Komáromi Monostori Erőd, Egri vár, Lánchíd, Budai Vár, Szegedi Zsinagóga, Jáki Templom, Villányi Pincesor, Kisbéri előkamrás parasztház, Kisbéri Neptun szobor , Kisbéri lóversenypálya lelátóval, Gyermekvasút, Budavári sikló, Kisbéri Lovarda, Balatoni első gőzhajó, Hősök tere az Andrássy úttal, Nyugati Pályaudvar, Aggteleki Cseppkő Barlang, Sziráki Kastély, Majki Apátság, Győri Városháza, Lillafüredi kastély a Fátyolvízeséssel, Kisbéri Lovashintó, Fertődi Kastély, Nagycenki Mauzóleum, Veszprémi Viadukt és Székesfehérvári Országalma.

A Mini Magyarország makett park épületeit a Zalaegerszegi Szcenográfia kft., Mészáros Tibor és csapata készítette.

A fotók az ünnepélyes átadásról készültek.

Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
Beszámoló
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu