Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Közélet

MEGHÍVÓ

2014. december 09. , kedd
A Batthyány Műemlékegyüttes Védelmében Alapítvány sok szeretettel hívja meg Önt és kísérőjét a „Polgári Szalon” összejövetelére.

November időjárása Kisbéren

2014. december 08. , hétfő
Összefoglaló az elmúlt hónap időjárásáról.

November középhőmérséklete 7,81 fok volt, ami 2,61 fokkal volt magasabb, mint a sokéves átlag.

Felújítás

2014. december 01. , hétfő
Elkészült a Petőfi Sándor Általános Iskolát és a sportcsarnokot összekötő folyosó teljes felújítása, így a gyerekeknek nem kell már a hidegben az udvaron át menniük a csarnokba. A képviselő-testület még az október 21-i rendkívüli testületi ülésen döntött a felújításról. A három pályázó közül a legolcsóbbat, egy kisbéri vállalkozó, a Balom Bt. ajánlatát fogadta el egyhangúlag a testület.

KEDVES KISBÉRIEK!

2014. december 01. , hétfő
Kisbéri vállalkozók, vásározók, kézművesek és helyi termelők jelentkezését várjuk a 2014. december 20-án megrendezésre kerülő Városi Karácsony rendezvényünkre.

104 éves lakót köszöntöttek az Őszi Napfény Idősek Otthonában

2014. november 21. , péntek
2014. november 19-én délelőtt igen szép számban jöttek össze az otthon lakói, dolgozói. A megjelent vendégek között ott volt Sinkovicz Zoltán Kisbér város polgármestere, Beke Gyöngyi Császár község polgármestere, Békási Imre az ünnepelt Erzsike néni unokaöccse valamint a média képviselői. Ez a nap az idősek napja, mely egybe esett az otthon és egyben kisbér legidősebb lakójának születésnapjával.

Okmányirodák nyitva tartási idejének változása

2014. november 21. , péntek
2014. december 1. napjától az okmányirodák, kormányablakok nyitva tartás megváltozik. A hétfői és csütörtöki nyitva tartások országosan egységesen kerülnek meghatározásra, az alábbiak szerint:

HÜLLŐ-SHOW

2014. november 21. , péntek
Kisbéren a művelődési házban 2014. november 28-án (pénteken) 17 órakor! A program rövid leírása: 50 perces élő, interaktív, ismeretterjesztő előadás a hüllők csodálatos világában. Ahol megismerkedhetnek: gyíkokkal, boákkal, pitonokkal, madárpókokkal és siklókkal. Emlékfotózási lehetőség az állatokkal, arcfestés, tombola.

Kedves kupakgyűjtők!

2014. november 14. , péntek
Továbbra is folyamatos a kupakgyűjtés Kittikének és ezúton is szeretnék köszönetet mondani a család nevében a rengeteg műanyag kupakért, higgyétek el, nagy segítség nekik!

Baba és kisgyermek játék-, ruha börze

2014. november 14. , péntek
Kisbéren a Művelődési Központban
(Rossmann melletti bejáratnál)
2014. november 15-én
09:00h-tól 11:30h-ig.

NÉZZ JÉZUSRA!

2014. november 10. , hétfő
2014. NOVEMBER 10-14-IG
MINDEN NAP 16.30-TÓL
EVANGELIZÁCIÓS
ALKALMAK LESZNEK

A KISBÉRI REFORMÁTUS TEMPLOMBAN
TARISKA ZOLTÁN NY. LELKIPÁSZTOR SZOLGÁLATÁVAL
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu