Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Kisbér-Ászár szemétszedési akció

2016. április 02.

2016. április 07. , csütörtök
Kisbér-Ászár szemétszedési akcióKisbér-Ászár szemétszedési akcióKisbér-Ászár szemétszedési akció

A Polgármesteri Hivatal parkolójában gyülekeztek a Szent Jakab Zarándokút Ászár-Kisbéri szakászának megtisztítására az önkéntesek, akiket forró teával vártak. Jól esett mindenkinek, hiszen az időjárás kissé hűvösre fordult.

A mintegy 30 fő – a helyszínre érve – meglepődve vette tudomásul, hogy mire vállalkozott. Elképesztő és borzalmas látvány fogadta őket. Akár merre néztek, mindenhol, az út mellett, a bokrok között, az erdős részeken csak szemétkupacokat láttak. Hihetetlen, hogy az "emberek" mindig új és új helyen szabadulnak meg a szemetüktől. A konténerek pillanatok alatt megteltek, s gyűltek a zsákok is rendesen. Sajnos kézi erővel ezt a borzalmat eltüntetni nem is lehet. A munka végeztével a Petőfi Sándor Általános Iskola konyhája által főzött gulyásleves volt a megérdemelt jutalom.
 

„A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség.
Bár az elsőben nem vagyok biztos.”

Albert Einstein

Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
Kisbér-Ászár szemétszedési akció
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu