Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Nyitott Templomok Éjszakája

2016. július 22. , péntek
Nyitott Templomok Éjszakája

A kisbéri római katolikus, református és evangélikus közösségek szeretettel hívják Önt és kedves Családját 2016. július 23-án az első alkalommal megrendezésre kerülő Nyitott Templomok Éjszakájára.

A program 19:00 órakor a Nagyboldogasszony Római Katolikus Templom bemutatásával kezdődik.

Rövid séta után a Református templommal ismerkedünk meg, orgona játék kísérettel. A templomban kiállítás tekinthető meg régi családi énekeskönyvekből, Bibliákból szombaton 19-23 és vasárnap 9-12 óra között.

20:00 órakor ifjúsági futball mérkőzést rendezünk a templomkertben, ahol közösen szurkolhatunk gyermekeinknek, unokánknak.

Látogatóinknak frissítőt, harapnivalót kínálunk a nyár ízeiből.
 

Egy este amikor azokat is várjuk, akik máskor nem járnak felénk.
Egy este, ami kicsit más lesz a kisbéri templomokban.
Egy este, amikor mindenki kap egy mosolyt…

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu