Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Hántai Idősek Napja

2016. november 17. , csütörtök
Hántai Idősek NapjaHántai Idősek NapjaHántai Idősek Napja

A hagyományoknak megfelelően idén is köszöntötte Kisbér város önkormányzata az idősek napja alkalmából a 60 év feletti lakosokat, melyet először Hánta városrészben tartottak 2016. november 9-én a Hántai Skrihár József Művelődési Házban.

Kőhalmi Endre, a Wass Albert Művelődési Központ igazgatója, majd Spiegelhalter Ákos, a képviselő-testület Hánta bizottságának elnöke üdvözölte a megjelent szép korúakat. Ezt követően Sinkovicz Zoltán polgármester köszöntötte az est legidősebb hölgyét,Csikár Aladárnét (Mariska néni idén ünnepelte 80. születésnapját), és az est legidősebb férfi tagját Lóth Bélát, aki 88 éves.

Az est folytatásaként a Gyöngyszem Óvoda hántai csoportjának előadását láthatták a megjelentek, majd Gregus Anikó és Novodomszki Gábor örökzöld nosztalgia slágerekkel dobták fel a hangulatot. Természetesen a szokásoknak megfelelően a finom vacsora és sütemény sem maradt el, melyet a Petőfi Sándor Általános Iskola szakácsai készítettek.

 

 

Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
Hántai Idősek Napja
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu