Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Kisbéri Idősek Napja

2016. november 18. , péntek
Kisbéri Idősek NapjaKisbéri Idősek NapjaKisbéri Idősek NapjaKisbéri Idősek NapjaKisbéri Idősek NapjaKisbéri Idősek NapjaKisbéri Idősek NapjaKisbéri Idősek NapjaKisbéri Idősek Napja

A hagyományoknak megfelelően idén is köszöntötte Kisbér város önkormányzata az idősek napja alkalmából a 60 év feletti kisbéri lakosokat. Kőhalmi Endre, a Wass Albert Művelődési Központ igazgatója üdvözölte a megjelent szép korúakat, majd Sinkovicz Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket.

„Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.”

Ezzel a Sütő András idézettel kezdte beszédét a polgármester, majd folytatta, hogy a mi világunk apáink, nagyapáink életével, munkásságával kezdődött, hiszen ők, és a jelen lévő idősek építették számunkra a jelent, amelyben a mi generációnk egy újabb nemzedék jövőjét alapozhatja meg. Mindennapi munkánkhoz az elődök példáiból meríthetünk erőt, hitet és bátorságot. Az ünnepségen résztvevők megtették már azt, amit várt tőlük a család, a nemzet, s most már a pihenés éveit töltik. Aktívan és passzívan, néha anyagi gondokkal, gyengülő egészséggel, a gyerekek, unokák nyújtotta örömökkel, borúval-derűvel élik a lassúbbodó tempójú napjaikat.

Ha jelvényt készítenénk az idősek napjára, azt két nemes fémből, aranyból és ezüstből készítenénk el, hiszen a szerető szívük az aranyhoz hasonlítható. Az arany fénye nem halványult el a sok gondtól, megpróbáltatástól. Az arany mellett ezüst fény is csillan ezen a napon, hiszen ezüst hajukban sok-sok tél felejtette ott fehérségét. Amint a természetben is van tavasz, nyár, ősz és tél, az ember életében is ez a folyamat megy végbe. Az idős kor az élet rendje, az éretté válás korszaka életbölcsességgel, gazdag tapasztalatokkal.

Beszéde végén Sinkovicz Zoltán megköszönte a jelenlévőknek a példamutatást, az emberi értékeket, melyeket belénk csepegtettek, s szívből kívánta, továbbra is ragyogja be életüket jó egészségben az arany és ezüst fénye.

A polgármester ezután egy virágcsokorral köszöntötte az est legidősebb hölgyét, Palotai Jánosnét (1930.02.05.), és egy üveg itallal a legidősebb urat, Bencsik Jánost (1929.01.17.), majd a Gyöngyszem Óvoda óvodásai köszöntötték az időseket egy műsorral, ezt követően Dömsödi Farkas Bálint, Liszt díjas színész és előadóművész nótaestje következett.

Természetesen a szokásoknak megfelelően a finom vacsora és sütemény sem maradt el, melyet a Petőfi Sándor Általános Iskola szakácsai készítettek. A vacsora alatt és a vacsora után Tihanyi Dániel, kisbéri előadóművész szórakoztatta a megjelenteket.

 


 

Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
Kisbéri Idősek Napja
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu