Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Adventi negyedik gyertyagyújtás

2016. december 18. , vasárnap
Adventi negyedik gyertyagyújtásAdventi negyedik gyertyagyújtásAdventi negyedik gyertyagyújtásAdventi negyedik gyertyagyújtásAdventi negyedik gyertyagyújtásAdventi negyedik gyertyagyújtás

A hideg ellenére, talán most gyűltünk össze a legtöbben az adventi negyedik gyertyagyújtásra. A Hánta-Ászár-Kisbéri Társult Evangélikus Egyházközség nevében Vancsai József evangélikus lelkész ünnepi gondolatai után Szakál Adrien, a Táncsics Mihály Gimnázium diákja adta elő Fabiny Tamás, Szeretet Himnuszának átiratát.

Azt est folytatásaként Czunyiné Bertalan Judit egyéni országgyűlési képviselőnk szólt a megjelentekhez, aki elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy itt lehet Kisbéren a negyedik adventi gyertya jelképes meggyújtásán.

Molnár Miklós (2015. október 23-án távozott el közülünk) lelkipásztor „Légy egy kissé áldott csendben…” című kötetéből idézett, mely szerint a református kegyességben fontos szerepe van a "csendességnek". Azt értjük ezalatt, hogy mindennapjaink ritmusában van néhány perc (vagy óra), amelyet bibliaolvasással, imádsággal, Isten előtti elcsendesedéssel töltünk. Az a jó csendesség, amikor a magunk gondolatait, indulatait korrigáljuk és ráhangolódunk Isten akaratára, s elmondunk Neki mindent, örömeinket, kudarcainkat, félelmeinket, vágyainkat egyaránt. Elé soroljuk azokat, akikért felelősek vagyunk: családunk tagjait, munkatársainkat, barátainkat, ellenségeinket.

Beszéde végén arra kért mindenkit, hogy rohanó világunkban ne csak magunkra, hanem másokra is figyeljünk, s minden kisbéri és hántai polgárnak Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánt.

A rendezvény végén Bajkai Csaba esperes-plébános a Római Katolikus Egyház nevében meghívta a jelenlévőket a művelődési központba egy kis ünnepi beszélgetésre és vendéglátásra. Az intézményben megtekinthették a vendégek az adventi koszorúkészítő versenyre beérkezett és kiállított alkotásokat is.

Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
Adventi negyedik gyertyagyújtás
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu