Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Forgalmi rend változás!

Felhívás!

2017. március 21. , kedd
Forgalmi rend változás!Forgalmi rend változás!

A Kisbéri Bakony Áruház és a Kisbéri Rendőrkapitányság előtt lévő várakozóhelyen a forgalmi rend 2017. április 1-vel megváltozik. A (parkoló) tábla kiegészül a KRESZ 114. ábráján található kiegészítő táblával, így a tábla kihelyezését követően az érintett területen várakozni (parkolni) csak 1 óra időtartamig szabad!

Várakozni (parkolni) csak 1 óra időtartamig szabad a következő időintervallumokban:

Hétfő - Péntek: 8.00 - 16.00h
Szombat: 8.00 - 13.00h

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 17. § (1) bekezdése szerint a „Várakozóhely” tábla a járművek kijelölt várakozóhelyét jelzi, a tábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla jelzi azt, hogy várakozni csak meghatározott időtartamig és a 41. § (5) bekezdésében foglaltak megtartásával szabad.
41. § (5) bekezdése szerint, ahol jelzőtábla meghatározott időtartamú várakozást enged [17. § (1) bek. e) pont], a várakozás megkezdésének időpontját a járművön - gépkocsi esetében a jármű szélvédő üvege mögött - elhelyezett tárcsán jelezni kell. A tárcsa jelzését a jármű eltávozása nélkül megváltoztatni tilos!

Ezen kívül a (parkoló) tábla kiegészül még egy kiegészítő táblával, amely jelzi, hogy az időkorlátos várakozás hatálya mely napokon mettől meddig van érvényben.
A képviselő-testület döntése alapján az 1 órás várakozási időkorlát hatálya jelen esetben Hétfőtől Péntekig 8.00 - 16.00 óra, Szombaton 8.00 - 13.00 óra közötti időszakban érvényes.

A képviselő-testület 30 nap türelmi időt (ez idő alatt csak figyelmeztetnek az arra illetékes hatóságok) határozott meg, egyben utasította a közterület-felügyelőt az új közlekedési rend betartásának ellenőrzésére és a tábla kihelyezésétől számított 30 nap eltelte után a szabálytalankodók bírságolására.

A 30 napos türelmi idő lejárta után bírságra számíthat az a gépjárművezető, aki nem jelzi gépjárművén jól látható helyen az érkezés időpontját, vagy ha jelzi, de a várakozása meghaladja az 1 órát.


Kérjük együttműködésüket a megváltozott parkolási szabályok betartásában!

Kisbér Város Önkormányzata

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu