Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Településképi lakossági fórum

2017. május 16. , kedd
Településképi lakossági fórumTelepülésképi lakossági fórumTelepülésképi lakossági fórumTelepülésképi lakossági fórumTelepülésképi lakossági fórum

2017. május 11-én 17 órára hívta össze Sinkovicz Zoltán, Kisbér város polgármestere azt a településképi lakossági fórumot, melynek mottója az „Alakítsuk közösen Kisbér jövőjét” jelmondat volt.

Az eseményt a polgármester nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelent mintegy 24 fő érdeklődőt és bemutatta Tétényi Éva Editet, a Kisbéri Kistérség települései által megválasztott főépítészt. Tétényi Éva előadásában ismertette a törvényi kötelezettségek által előírt, az idei évre vonatkozó, önkormányzatok előtt álló feladatokat, bemutatta a létrehozandó dokumentumokat, ismertette a lakosság aktív részvételi lehetőségeit.

Ezek a feladatok a következők:

A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény szerint a településeknek településképi helyi rendeletüket (THR) a településképi arculati kézikönyvekre (TAK) alapozva, a település teljes területére kell elkészítenie 2017. október elsejéig, és a településfejlesztési és településrendezési eszközök készítésének eljárásrendjét kell alkalmazni, figyelembe véve a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló helyi rendeletet.

A beszámoló után kérdésekre válaszolt a főépítész, majd végül a polgármesterrel közösen arra kérték Kisbér teljes lakosságát, és a településen működő valamennyi céget, vállalkozást és szervezetet, tegyék meg javaslataikat, észrevételeiket, hogy az önkormányzat a fenti mottónak megfelelően el tudja végezni időben a feladatát.

Az észrevételeket és javaslatokat az epites@kisber.hu, vagy titkarsag@kisber.hu e-mail címeken, illetve levélben a polgármesternek címezve várja az önkormányzat 2017. június 30.-ig.


A főépítész teljes beszámolója:

- Településképi Arculati Kézikönyv(TAK) és Településképi Helyi Rendelet(THR) összefoglaló (.PDF)

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu