Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Molnár István adománya !

2017. július 28. , péntek
Molnár István adománya !Molnár István adománya !Molnár István adománya !Molnár István adománya !Molnár István adománya !Molnár István adománya !Molnár István adománya !Molnár István adománya !Molnár István adománya !

ÁTADTÁK MOLNÁR ISTVÁN ADOMÁNYÁT. 2017. július 27.-én délután a rajzkiállítással egy időben adta át adományát Molnár István Kisbér városának, melyet Sinkovicz Zoltán polgármester vett át a város nevében.

Sinkovicz Zoltán köszöntőjében felelevenítette az adomány történetét, mely az év elején kezdődött, amikor egy e-mailt kapott Molnár úrtól. Nagy örömmel vette Molnár úr megkeresését, hiszen távol tőlünk él valaki, akinek Kisbér ilyen sokat jelent, és aki régóta figyeli Kisbér fejlődését. A levelezést egy budapesti látogatás követte, amikor a polgármester dr. Dörnyei Vendel jegyző és Tálos Tibor turisztikai referens társaságában felkeresték Molnár urat budapesti otthonában. A szívélyes és kedves fogadtatás után a beszélgetés közben kiderült, hogy Molnár úr nagyapja Kisbéren 1918-1919-ben a Kisbéri Ménes parancsnoka volt. Molnár István összegyűjtötte nagyapai hagyatékát, dokumentumokat, fényképeket és akkori használati tárgyakat, melyeket Kisbér városának adományozott. A város örömmel fogadta az adományt – tette hozzá a polgármester -, amely a Kisbéri Napok alatt a WAMK-ban, majd a Kiskastélyban a ménestörténeti kiállító teremben lesz látható. Sinkovicz Zoltán a város valamennyi lakója nevében megköszönte az adományt, majd átadta a szót Molnár Istvánnak. Az adományozó megköszönte a meghívást és a szívélyes fogadtatást, majd elmondta, hogy az itt kiállított tárgyak mind az apai nagyapjától származik, aki 1870-ben születet Budán, majd 1895-től már bizonyíthatóan kisbéri katonatisztként szolgált. 1918-ban nevezték ki a Kisbéri Ménes parancsnokának. A levéltári dokumentumok alapján gyönyörűen zongorázott, úszott, vívott és lovagolt, beszélt németül és franciául. A nagyapa legnagyobb érdemének az mondható – folytatta Molnár úr -, hogy amikor a román csapatok bevonultak Kisbérre, azzal a felkiáltással, hogy „megvédünk benneteket”, és igen csak érdeklődtek a kisbéri lovak felől, akkor ő és tiszttársai a lovak nagy részét kimenekítették, így a románok már csak 104 lovat tudtak elvinni. Úgy érzi, fejezte be beszédét Molnár István, hogy ezek a tárgyak, melyet a városnak adományozott, a legjobb helyen itt, a világhírű Kisbéren vannak. Az átadó ünnepség végén Malomsoki Helga olvasta fel Molnár István üzenetét Kisbér városának, amely teljes egészében meghallgatható a „Kisbér Város” csoport facebook oldalán és a város honlapján jelen cikk mellékleteként.

Molnár István adománya !
Molnár István adománya !
Molnár István adománya !
Molnár István adománya !
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu