Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

MEGÉRKEZETT AZ ÚJ JÁRMŰSZERELVÉNY

2019. március 21. , csütörtök
MEGÉRKEZETT AZ ÚJ JÁRMŰSZERELVÉNYMEGÉRKEZETT AZ ÚJ JÁRMŰSZERELVÉNYMEGÉRKEZETT AZ ÚJ JÁRMŰSZERELVÉNY

Mint arról 2018 novemberében már hírt adtunk, Sinkovicz Zoltán Kisbér város polgármestere és Csótár Zoltán a Kisbéri Városigazgatóság vezetője a közfoglalkoztatási programok megvalósításában elért kiemelkedő szakmai eredményekért - Komárom-Esztergom Megyében egyedüliként - Belügyminiszteri elismerést vehetett át Pogácsás Tibor önkormányzatokért felelős államtitkártól (első kép).

A városvezetők akkor azt nyilatkozták, hogy az elismeréssel járó 10 millió forintot eszközbeszerzésre fogják fordítani. Az ígéret valóra vált, a mai napon (2019.03.04.) megérkezett és átadásra került a Városigazgatóság részére az a képeken látható új járműszerelvény, melyet a belügyminisztériumi jutalomból vásároltak.

(Külön érdekessége az átadásnak, amikor kiderült, hogy a traktor önsúlya megegyezik Kisbér irányítószámával, azaz 2870 kg.)

MEGÉRKEZETT AZ ÚJ JÁRMŰSZERELVÉNY
MEGÉRKEZETT AZ ÚJ JÁRMŰSZERELVÉNY
MEGÉRKEZETT AZ ÚJ JÁRMŰSZERELVÉNY
MEGÉRKEZETT AZ ÚJ JÁRMŰSZERELVÉNY
MEGÉRKEZETT AZ ÚJ JÁRMŰSZERELVÉNY
MEGÉRKEZETT AZ ÚJ JÁRMŰSZERELVÉNY
MEGÉRKEZETT AZ ÚJ JÁRMŰSZERELVÉNY
MEGÉRKEZETT AZ ÚJ JÁRMŰSZERELVÉNY
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu