Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

VI. Városi Disznótoros Lakoma

2020. január 21. , kedd
VI. Városi Disznótoros LakomaVI. Városi Disznótoros LakomaVI. Városi Disznótoros LakomaVI. Városi Disznótoros LakomaVI. Városi Disznótoros Lakoma

Hatodik alkalommal rendezte meg Kisbér városa a Disznótoros Mulatságát a Bánki Donát Szakképző Iskola aulájában 2020. január 18-án este. A gyönyörűen megterített és feldíszített teremben a szervezők nevében Takács József, a Wass Albert Művelődési Központ igazgatója üdvözölte a megjelenteket, aki ismertette az est menetét, majd Sinkovicz Zoltán köszöntötte a vendégeket.

A polgármester megnyitójában köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett munkájával a lakoma létrejöttéhez, köztük a WAMK valamint a Városigazgatóság munkatársainak, a Petőfi Sándor Általános Iskola konyhai dolgozóinak, a diákoknak a felszolgálásért, a Bánki Donát Szakképző Iskolának a helyszín biztosítását, Gallai Máriának a finom süteményeket, Baher Gyulának, aki a hangosítást és a hangulatvilágítást végezte, Nagy Gábornak és csapatának, akik a büfét szolgáltatták, a helyi vállalkozóknak a tombola felajánlásaikat. És végül, de nem utolsó sorban köszönet illeti azokat, akik a két röfit feldolgozták, Ferenczi Józsefet, Várhegyi Lórántot és Bársony Tibort. Megnyitója végén mindenkinek jó étvágyat és jó szórakozást kívánt a polgármester.

A hivatalos megnyitó után a Kisbéri Néptáncegyüttes szórakoztatta a vendégeket, majd a bőséges és finom falatok után igen jó hangulatban folyt a mulatság és a tánc, amelyhez a szomódi Retro Moss Band zenekar biztosította a talpalávalót.


További képek megtekintéséhez kattintson ide!

 

VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
VI. Városi Disznótoros Lakoma
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu