Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Verseljünk együtt a Költészet Napja alkalmából

2020. március 05. , csütörtök
Verseljünk együtt a Költészet Napja alkalmából

„Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?” – írta Ars poetica című versében József Attila. Minket viszont, akik csak olvassuk a verseket, jó, ha érdekel. Ma viszont adjunk egy esélyt a költészetnek!

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és – versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt.

Mi úgy döntöttünk, hogy felkérünk TITEKET, hogy adjátok elő különböző műfajokban kedvenc verseiteket és így csatlakozunk a magyar költészet ünnepéhez.

Kevés olyan jó dolog van a világon, mint az irodalom és a zene, ha pedig ezek találkoznak, abból frenetikus dolgok sülhetnek ki.

Célunk, hogy a magyar kultúrát és a történelmet közelebb hozzuk a fiatalokhoz. A jelentkezők magyar költők verseiből illetve saját szerzeményeikből készülhetnek fel. Adj teret gondolataidnak versben, prózában, megzenésített verssel, kedvenc verseddel, saját költeményeddel!

Jelentkezésedet április 4-ig várjuk emailben (wamuvk@gmail.com) vagy telefonon (06 34 353-903).

Az első 5 közönségdíjas jutalomban részesül! Az este végén zsíroskenyér-partit rendezünk.

Ha még bizonytalan vagy, és a helyszínen jön meg a kedved egy vers elmondására, akkor is örömmel biztosítunk lehetőséget. Jelentkezz, gyere, várunk szeretettel!

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu