Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

KÖZLEMÉNY!

2020. március 13. , péntek
KÖZLEMÉNY!

Az Európában kialakult súlyos járványügyi helyzet miatt 2020. májusában nem lesz lehetőség megszervezni Magyarországon a Giro d’Italia első három szakaszát, a Grande Partenzát.

Az elmúlt három hétben több egyeztetés történt a magyar és olasz szervezők között, a magyar szervezőbizottság többször jelezte, hogy verseny nem veszélyeztetheti a magyar emberek biztonságát, egészségét, ezért egyre kisebb az esély a Giro magyarországi rajtjának megrendezésére. Sajnos Olaszországban napról napra súlyosabb méreteket öltött a járvány, és a megbetegedések, valamint az áldozatok száma is folyamatosan növekedett, ennek következtében az olasz kormány az egész országra kiterjedő karantént hirdetett. Eközben a vírus Magyarországot is elérte, és a járvány megfékezése érdekében a magyar kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, mely tiltja a nagyobb látogatottságú sportrendezvények lebonyolítását, és a nemzetközi események szervezését is ellehetetleníti.

Március 12-én videókonferencia keretében a Giro d’Italia magyarországi rajtjának szervezőbizottsága jelezte az olasz partnernek, hogy az eredetileg tervezett időpontban a Giro rajtja Magyarországon nem rendezhető meg. Mauro Vegnivel, az olasz jogtulajdonos RCS Sport versenyigazgatójával a felek megállapították, mindkét fél célja a szerződés módosítása annak érdekében, hogy egy későbbi időpontban Magyarországról induljon a Giro d’Italia.

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu