Megemlékezés a Trianoni békediktátum 100 évfordulóján
2020. június 04. , csütörtök
Országszerte és határainkon túl 100 másodpercig szóltak a templomok, imaházak harangjai a Nemzeti Összetartozás napján, 2020. június 4-én 16 óra 30 perckor a Trianoni békediktátum 100 évvel ezelőtti aláírására emlékezve.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felekezettől függetlenül felkért minden Kárpát-medencei egyházközséget és gyülekezetet, hogy ebben az időpontban szólaltassa meg temploma, imaháza harangját – mementóként Trianon kerek évfordulójára. A civil szervezet kérte, hogy ehhez kapcsolódóan mindenki mondjon el egy "Miatyánkot" népünk egységéért, kapcsolódva ezzel is a nemzeti összetartozás évéhez.
Így történt Kisbér városában is, ahol a harangozás után a Kisbéri Nagyboldogasszony Római Katolikus templom melletti Trianon emlékműnél tartotta meg megemlékezését Kisbér Város Önkormányzata.
Takács József, a Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte a megemlékezésen megjelenteket, majd Magyaros László, katolikus plébániai kormányzó, Vajs Tibor református lelkész, és Bajnóczi Márió, a Hánta – Ászár – Kisbéri Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze közös imádságát hallhattuk a magyar nemzetért.
A közös imádság után Sinkovicz Zoltán, Kisbér város polgármestere emlékezett meg az első világháborút lezáró békediktátumról:
„Van egy ország, ami - történelmi léptékben nézve – csak önmagával határos. A glóbusznak egy kis vértől áztatott része, rajta ezredéves balsorssal és könnyes vigalommal élő nép, mely a kultúrájának alapjait távolról hozva ide magának, de vele és általa lett Európa és az egyetemes civilizáció része. Száz éve elszenvedte a létező legnagyobb traumát, amit nemzet és állam elszenvedhet. Sorsa és küldetése megroppant, de meg nem törött… A mi országunk, Mária országa, amelyet megőrzött dolgos, a sorsával mindig szembenézni tudó népünk, mely felállt akkor is, amikor más nációk már eltűntek volna a történelem süllyesztőjében. A magyar nem sumér, avar vagy éppen hun, hanem az a nemzet, amelyik úrrá lesz a kétségbeesésen, a bajokon, veszedelmeken és meg nem törik.
Kereken száz esztendeje megszületett egy olyan ítélet, amelyről sok országban azt gondolták: megásták a magyarság és országunk sírját.
Nem lett igazuk, nem is lehetett, mert ez a sorsközösség – mint mindig – akkor is tudta, hogy neki útja van a jövőjéhez, s lehetnek szakadékok, legyőzhetetlennek tűnő akadályok – az önmagába vetett szilárd belső hit nem engedi elpusztulni. Őseink és elődeink biztosak voltak abban, hogy Európa értéke ez a nemzet.
Gróf Apponyi Albert a trianoni magyar békeküldöttség vezetője a konferencián elmondott beszédében így fogalmazott:
„Ez a terület, amely Magyarországot alkotja, és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa a legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak attól a pillanattól fogva állt fenn, amikor a magyar védővonal kialakult. A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, az egyensúly és a stabilitás állapotának fenntartását, biztosítva így Európa békéjét a keletről fenyegető közvetlen veszedelmekkel szemben. Ezt a hivatását tíz századon át töltötte be.”
Az Európát saját testével és vérével védő nemzet mindig felállt, lehetett tatárdúlás, másfél évszázados török iga - a magyart megtörni nem lehetett. Hetvenöt éve békében élünk, a méltánytalan döntés igazságtalanságát megváltoztatni nem tudtuk, bele nem törődtünk, csak tudomásul vettük és közben az azóta is elszenvedett sorscsapások súlya alatt megerősödtünk.
A magyarság különös képessége, hogy mindig, minden körülményben talpra áll. Legyen az a háború vérvesztesége, más népek elnyomó diktatúrája, belső viszály, a XXI. század pusztító világjárványa vagy éppen a járvány okozta gazdasági válság. Nem tudjuk mi az, de érezzük magunkban az erőt, a veszedelem nehéz idejében mindig megtapasztalható összetartozást, a magyarság tudat közösséget összerántó erejét, amivel úrrá leszünk a válságon. Tudjuk jól: nincs más út, nincs más lehetőség a megmaradásra, a létharcokban való győzelemre, mint az, hogy figyeljünk egymásra, védjük-óvjuk a másik magyart.
Most sincs ez másképp’. Összefogtunk, felelősen gondolkoztunk és cselekedtünk. Nem hagytuk, hogy úrrá legyen rajtunk a rémület, vagy a kétségbeesés, nem áltattuk magunkat hamis illúziókkal sem, hanem közös akaratunk vitt minket a magunk választotta úton.
Kedves Barátaim!
A mostani harcnak még nincs vége, csupán átmeneti „fegyverszünetet” kötöttünk a pandémiával. Nem lazíthatunk, nem dőlhetünk hátra elkényelmesedetten a karosszékünkbe, nem lankadhat a figyelmünk és a felelősségünk. Cromwell, az angol történelem legendás alakja mondta: „Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!”
Mi is ezt tesszük, bízunk Istenünkben, hogy a bajban továbbra is mellettünk áll és megújuló erővel készülünk minden eshetőségre. Lehet, hogy más népek fiai számára ez nehezen érthető magatartás, ám a magyarnak ezeréves tapasztalaton, tudáson, belső erőn alapuló létforma. Így volt, így van és így lesz, hiszen a következő generációknak is ezt adjuk tovább.
Csak ez a gondolkodás, ez az akarat, ez az összefogáson alapuló közös cselekvés adja meg, hogy minden történelmi, biológiai vagy éppen gazdasági sorscsapáson úrrá legyünk, hiszen magyarnak lenni nem csak létállapot, hanem küldetés is!
Ennek reményében emlékezzünk a száz évvel ezelőtt történtekre, tanuljunk a tapasztalatokból, s mint akkor is indítsuk újra az ország gazdaságát.
A XXI. századi egymást követő veszélyek közepette is egymásra utalva, egymásra és önmagunkra hagyatkozva építsük békében közös jövőnket. Ehhez kívánok mindnyájunknak mindig megújuló erőt és hitet önmagunkban. A határok most már nem elválasztanak, - hanem összekötnek minket. Ez kell, hogy erőt adjon, hiszen ma már nyugodt szívvel és őszintén mondhatjuk el: ÖSSZETARTOZUNK!!!”
A polgármester beszéde után a Kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium diákjainak és a Cseresznyék színtársulat tagjainak műsorát láthattuk, hallhattuk, akik felelevenítették a 100 évvel ezelőtti gyászos események történéseit.
A megemlékezés végén a megjelentek elhelyezték az emlékműnél koszorúikat és virágaikat. A városi megemlékezést megtisztelte jelenlétével a Komárom Esztergom Megyei Önkormányzat képviseletében Romanek Etelka alelnök asszony, aki szintén elhelyezte az emlékműnél koszorúját.
Andróczky Lászlóné: Adósunk Európa
Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar,
A Kárpátok védték, ha jött a zivatar.
Az idők folyamán ráéheztek mások,
Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot.
Ki akarta? Ma élők, tehetünk mi róla?
Felelős mindezért a vén Európa!
Széttépték országunk, és sok millió szívet,
Kisebbség nemzetünk öt országban így lett.
Ki kérdez meg minket, jó nektek így élni?
Kinek van jogában szíveinket tépni?
Trianont sínyli hat ország magyarja,
Köztük sem sok akad, aki így akarja.
Fel is sorolhatom: a szép Kárpátalja
Lakossága magát ősmagyarnak vallja.
Ott nyílt meg számunkra a Kárpát-medence,
Ontotta a magyart az áldott Verecke.
Ezeréves múltat biztosított nekünk,
S mi erre a múltra mindég büszkék leszünk!
De megjelent Trianon és sorsokkal játszva,
Csodás országunk darabokra vágta!
Ekkor szlovák, végül orosz lett Verecke,
Ez a magyarságnak mindenkorra lecke!
De mindegy ki hogy számol, összead vagy szoroz,
Ha magyar a magyar, nem lesz abból orosz!
És így van ma Bánát, Baranya és Bácska
Hetven év óta lenn Jugoszláviában.
Ezért román Erdély, szlovák a Felvidék.
Nagy-Magyarországot eképpen vágták szét.
És Szlovákiában még elvárnák e néptől:
Váljon meg örökre a múlt emlékétől.
A szlovák a magyartól - fájdalom - irígyli,
Ha Felvidéket mond, őt még az is sérti.
Az erdélyieknek sem fényesebb a sorsa
Értük is felelős marad Európa!
Ők azok, kiket a sors kevésbé kényeztet,
De annál gazdagabbak: szeretnek, éreznek.
Ott vasvillával, bottal erőltetnék rájuk,
Hogy a magyarokból legyenek románok!
Ebből kifolyólag békétlenség zajlik,
De az igaz magyar, nincs amiért hajlik!
Így nem csak minket súlyt a Trianoni átok,
Kik bennünket tipornak, azokra is szállott.
Számukra sem hozhat eszményi boldogságot
Míg más üldözöttként éli a világot.
Ausztriában sem mindenkinek mindegy
Ha jól is megy sora, mégsem cserél szívet.
Van ki nem feledi, honnan jön, hová tart,
Nem hagyja kiölni magából a magyart!
