Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Harangkoncert Kisbéren

2020. szeptember 07. , hétfő
Harangkoncert KisbérenHarangkoncert KisbérenHarangkoncert KisbérenHarangkoncert KisbérenHarangkoncert KisbérenHarangkoncert Kisbéren

Igazán színvonalas élményben lehetett része azoknak, akik 2020. szeptember 6-án kilátogattak a kisbéri Kiskastélyba, ahol a Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár meghívására a Szironta Együttes harangkoncertjét láthatták, hallhatták.

Az együttes tagjai: Czumpft Krisztina, Konkoly Violetta, Germán Márton, Sólyom Balázs és Rozbora Ádám.

A besnyői Szironta Együttes 2004-ben alakult, igaz a gyökerek egészen 1995-ig nyúlnak vissza. Az elmúlt évek alatt számos sikert megélhettek. Bár tagjaink egy része kicserélődött, de egy dolog soha nem változott, az a cél, amit kitűztek és napról napra pontosabban akarják megvalósítani: Megismertetni a csengettyűket, lehetőséget teremteni Besnyő község és a térség lakóinak az igényes, kulturált szórakozásra értékteremtő rendezvények segítségével.

Fellépéseken vesznek részt, rendezvényeket szerveznek, projekteket valósítanak meg. Mindezt úgy, hogy elsősorban zenélnek, azért, mert szeretnek zenélni.

A csengettyűk vagy éppen a harangok nagy meglepetést tudnak okozni, nem is gondolnánk, hogy milyen erő van bennük. Persze itt most nem a speciális alumíniumötvözet szakítószilárdságát vagy a bronz-réz arányt kell érteni, hanem azt, mikor megcsendülnek, képesek elhallgattatni több száz fős közönséget, ámulatba ejteni a bámészkodókat. Hiszen új, érdekes és nem utolsó sorban roppant egyszerű hangszer. Mégis csodálatosak – számukra mindenképpen.

Térzene programjaik segítségével közterekre viszik a harangszót! A koncertek tereken, parkokban, zenepavilonokban valósulnak meg, ingyenesen látogathatók. Térzene programjaikat az Emberi Erőforrások Minisztériuma a “Forrás a zenének, feladat a zenésznek” programja keretében támogatja.

Bővebbet az együttesről a honlapjukon olvashatunk: https://szironta.hu/

A koncert meghallgatható IDE kattintva!

Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
Harangkoncert Kisbéren
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu