Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Kisbérről a Donig

Megemlékezés a 78 éve történt doni áttörésről

2021. január 10. , vasárnap
Kisbérről a DonigKisbérről a DonigKisbérről a DonigKisbérről a Donig

A Kisbéri Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület szervezésében vasárnap (21.01.10.) délelőtt megemlékezést tartottak a 78 éve történt doni áttörésről. A szűk körben tartott esemény a Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomban tartott szentmisével kezdődött. Békási Imre a Kisbéri Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke emlékezett meg az 1943. január 12.-i Doni eseményekről, ahol apáink, nagyapáink vívták az utolsó harcot az életben maradásért.

A rövid megemlékező beszéd után Sinkovicz Zoltán, Békási Imre, Csányi Henrik alezredes a magyar honvédség 6. számú Sipos Gyula területvédelmi ezred nevében és Fallmann József elhelyezték koszorúikat a templom melletti világháborús emlékműnél. 

A koszorúzás után Békási Imre egy emléklap átadásával köszönte meg Sinkovicz Zoltánnak, Kisbér város polgármesterének a támogatást, és a rendezvényeiken való részvételét.

Kisbéren a megemlékezést 2006-ban a Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület - megalakulásakor - indította útjára, melyet minden évben megtartanak a 2. magyar hadsereg kálváriája, a doni áttörésben elesett honvédjeink emléke előtt, hogy Kisbéren is megemlékezzenek a háború egyik legkegyetlenebb eseményéről, ahol nagyon sok honfitársunk hunyt el.

 

Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
Kisbérről a Donig
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu