Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Ismét megjelent két könyv, melyben Kisbér szerepel

2021. június 22. , kedd
Ismét megjelent két könyv, melyben Kisbér szerepelIsmét megjelent két könyv, melyben Kisbér szerepelIsmét megjelent két könyv, melyben Kisbér szerepelIsmét megjelent két könyv, melyben Kisbér szerepel

Kassai-Farkas Ákos, a Kisbéri Batthyány Kázmér Szakkórház Pszichiátriai Rehabilitációs osztály munkatársa mutatta be azt a két könyvet, melyekben a kórház tevékenységéről, illetve Kisbér lovas múltjáról olvashatunk.

Az egyik könyv a „Három István, három nemzeti ünnep, három példakép” című könyv. A könyvet az alkotmánybíró, emerítus egyetemi tanár, Kukorelli István írta és szerkesztette, aki felkérte Kassai-Farkas Ákost, hogy írjon Széchenyivel kapcsolatos gondolatairól. Ebben a fejezetben a felkért többek között kitért Széchenyivel kapcsolatban Kisbér lovas hagyományaira is. Ebben a fejezetben láthatjuk Demeter László, kisbéri fotós képét is. (1., 2. kép)

A másik könyvben Csere Márta és Kassai-Farkas Ákos a Kisbéri Batthyány Kázmér Szakkórház Pszichiátriai Rehabilitációs osztálya munkatársainak előadása olvasható, akiket a „Hagyomány, értékmentés és innováció a tudományok tükrében” című konferenciára kért fel a Magyar Természettudományi Társulat.

A „Ritmus a tudomány, a technika és az orvoslás körében” témában tartottak előadást a kisbéri zeneterápiás munkájukról, melynek címe „A ritmus az egészség, a ritmus hiánya a betegség, avagy a ritmus fontossága a pszichiátriai rehabilitáció zeneterápiájában” volt. (3., 4. kép)

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu