Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Az Életatlsz fotókiállítás megnyitója

2014. február 06. , csütörtök
Az Életatlsz fotókiállítás megnyitójaAz Életatlsz fotókiállítás megnyitójaAz Életatlsz fotókiállítás megnyitójaAz Életatlsz fotókiállítás megnyitójaAz Életatlsz fotókiállítás megnyitójaAz Életatlsz fotókiállítás megnyitója

Január 23-án - a magyar kultúra napja alkalmából - rendeztük meg a hellóGúta Polgári Társulás rendhagyó ÉLETATLASZ című vándor fotókiállítás megnyitóját. Nagy megtiszteltetés, hogy a gútai testvérváros minket választott a kiállítás sorozat első állomásának.

A kedves érdeklődők először megtekinthettek egy werkfilmet, ami a projekt létrejöttét hivatott bemutatni, majd a projekt vezetője, Borka Roland köszöntötte a megjelenteket és bemutatta a kiállítást. Végezetük Tihanyi Dánieltől hallhattunk két nagyszerű zeneszámot, amit zongorán kísért.

Borka Roland nagyszerűen összefoglalta, mit is jelent számukra, számunkra ez a kiállítás: ½E tárlat anyaga több mint 70 ember mintegy fél éves önkéntes munkájának a gyümölcse. (...) Megmutatkozott, hogy képesek vagyunk együttműködni, és ha igazán akarjuk, bármit megvalósítunk. Itt is észrevehető, hogy közösen nagy dolgokat vagyunk képesek létrehozni. Titokban csináltuk mindenki szem láttára. Ez nem egy klasszikus értelemben vett kiállítás, hanem társadalmi közösségi tükör, egyfajta művészi kinyilatkozása az életnek, egy eddig talán nem látott megvilágításban. Egy új, eddig nem látott nézőpontból mutatjuk be Gútát, annak életét és kiemelkedő helyszíneit, történeteket mesélünk el, amelyek bárhol, akár Kisbéren, a Bakony kapujában is játszódhatnának. Hiszen annyira egyetemes és érthető üzenettel bírnak. Visszakanyarodtunk a kezdethez, az ősi értékhez, leástunk egészen a gyökerekig és új megvilágításba helyeztük azon értékeket, amik mintha mostanában megkoptak volna. Nem feltétlen szükséges elmenni ahhoz, hogy újra ráleljünk az örömre, bátorságra, szerelemre, barátságra és reményre. Megtalálhatjuk a szülővárosunkban is. Elég, ha figyelünk! (...) Szépen megférnek egymás mellett a különféle világnézetű és nemzetiségű emberek: kicsik, nagyok, gyermekek, felnőttek, fiatalok és idősebbek, nők és férfiak, nincstelenek és jómódúak, boldogok és boldogtalanok. Így sokszínűen tesszük teljessé kis közösségünket, így alkotjuk büszke városunkat. Így kapcsolódunk egymáshoz - gútaiak és kisbériek. Hiszen ½testvér lészen minden ember½. Elhoztuk az Életatlaszt Kisbérre, Gúta testvérvárosába, hogy az itteni embereknek is bemutassuk: közös erővel sokra vihetjük.½

Az Életatlsz fotókiállítás megnyitója
Az Életatlsz fotókiállítás megnyitója
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu