A Kisbéri Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Vitézi Rend és Kisbér Város Önkormányzata 2016. január 17-én délelőtt tartotta megemlékezését, melyet a 73 éve történt doni áttörés emlékére rendeztek.
Kisbéren a megemlékezést 2008-ban a Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület indította útjára, melyet minden évben megtartanak a 2. magyar hadsereg kálváriája, a doni áttörésben elesett honvédjeink emléke előtt, hogy Kisbéren is megemlékezzenek a háború egyik legkegyetlenebb eseményéről ahol nagyon sok honfitársunk elhunyt. Az esemény a Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomban tartott szentmisével kezdődött. A mise végén Békási Imre, a Kisbéri Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke és vitéz Molnár Gazsó János, a Vitézi Rend elnök-főkapitánya egy-egy emléklapot ajándékozott Bajkai Csaba esperes-plébánosnak, az egyesület támogatásáért. A megemlékezés a templom melletti világháborús emlékműnél folytatódott, ahol először Sinkovicz Zoltán polgármester emlékezett meg az elesett honvédekről. Beszédében elmondta, hogy a Don mellett harcoló Magyar Királyi Honvédség 200 ezer katonája próbálta megtartani a hadállásokat, azonban a rosszul felszerelt, a harci-és az orosz klíma körülményeire nem kellően felkészített katonák elbuktak a vérzivatarban. Ezzel együtt elbukott közel fél évszázadra nemzetünk függetlensége, önálló szuverén léte Európa közepén.De újból jöttek a sorsfordító idők, és a magyarság ismét tartással, saját hitvallása alapján járja a magának megteremtett utat. A mostani békeidők sem könnyűek, de mindenképpen szükséges megállnunk olykor-olykor egy-egy pillanatra, amikor is emlékezünk mártírjainkra, fejet hajtunk az emlékükre állított emlékhelyek előtt, akik bár fizikai létükben megsemmisültek ott a távoli, Don melletti fagyos sztyeppéken, de kitartásukkal, emberi minőségükkel példát és mintát adnak a ma emberének.
A megemlékezés folytatásaként Molnár Balázs beszélt ezen időszak kisbéri eseményeiről, majd Békási Imre az egyesület 10éves fennállásának emlékére emléklapokat adott át azoknak, akik segítették az egyesület munkáját, köztük Sinkovicz Zoltán polgármesternek, Dákai Józsefnek és vitéz Molnár Gazsó János elnök-főkapitánynak. Az ünnepség zárásaként a jelenlévők elhelyezték koszorúikat a templom melletti világháborús emlékműnél.