November 4-e nemzeti gyásznap Magyarországon. Ezen a napon az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezünk. Így történt ez Kisbéren is, ahol az ’56-os kopjafánál tartotta a város, és Kisbér lakói a megemlékezést.
„A magyar forradalom….győzelem a vereségben, mindörökre egyike marad azoknak a ritka eseményeknek, amelyek visszaadják az embernek önmagába vetett hitét, és emlékeztetik….sorsa értelmére, az igazságra.”
Raymond Aron filozófus ezen szavaival köszöntötte Kőhalmi Endre, a Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója a mécses gyújtásra megjelenteket, majd a Himnusz közös eléneklése után Róth Hanna, a Táncsics Mihály Gimnázium diákja szavalta el P. Kovács Irén, Küzdött az ész és a szív című versét. A vers után Iványiné Kele Márta elevenítette fel Fakász Tibor és Hegedűs Pál visszaemlékezései alapján a forradalom utáni kisbéri megtorlások krónikáját. Ezt követően Bereményi Géza és Cseh Tamás „Corvin-köziek” című dalát hallgathatták meg a megemlékezésre megjelentek Vári Kovács Péter előadásában, majd Békási Imre, a Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke mondta el megemlékező beszédét és szavalta el saját versét, melyet erre az alkalomra írt.
A megemlékezés befejezéseként Kégl Virág, a Táncsics Mihály Gimnázium diákja szavalta el Márai Sándor, „Mennyből az angyal” című versét, majd a Szózat eléneklése után a jelenlévők elhelyezték mécseseiket az ’56-os kopjafánál.
Békási Imre, emlékezés a vérzivataros 1956 novemberére és a kisbéri megtorlás eseményeire:
Kisbér talán legtragikusabb eseménye az 1956-os forradalom, hiszen ma is élnek közöttünk egykori elmarasztaltak családtagjai, szinte minden családban van egy-egy keserű sors, melyek bemutatására én egy személyben nem tudok vállalkozni.
A viszonylagos békés időszak 1944-ben a németek beérkezésével megszűnt a településen. Egykori zsidó lakosainkat elhurcolták, és félelem költözött a településre. Majd jöttek a szovjetek, és mindenki számára egy élhetőbb világot ígértek. Majd következett a Szovjetunió másolásának időszaka, Rákosiék kegyetlen eszközei és magatartása, az erőltetett termelőszövetkezeti szervezés, az államosítások, a beszolgáltatások, a padlás-söprések és kuláklisták.
Az 1956-os kisbéri eseményeket úgy gondolom, hogy nem kell ismét bemutatnom, hiszen film, előadás és kiállítás is készült a pár nappal ezelőtti megemlékezés sorozaton. Én pár mondatban a forradalom leverése utáni eseményekről beszélnék, hogy hogyan alakult a sorsuk a kisbéri események közszereplőinek. Ezen belül megemlíteném Árpási Ferenc és Trescsik József forradalmi eseményeit. A forradalom leverése után, országszerte a hatalom megerősödött kiszolgálói minden településen bűnösöket kerestek, akiket a valódi forradalmat kiváltó események helyett meg kell büntetni. Így volt ez Kisbéren is. A vád fő ágazatát három közismert tanítóra építették .(Fakász Tibor, Pillbauer László és Szerdahelyi István). A vád, a Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntése ellen irányuló szervezkedés volt. A vádiratok és a tárgyalások jegyzőkönyvei a Wass Albert Művelődési Központban Fakász Tibor úr hagyatékaiban bárki számára elérhetőek.
A három tanító megjárta az Államvédelmi Hatóság kistarcsai internáló táborát, börtönbüntetések, később szakmájuktól való eltiltás, rendőrségen való jelentkezések és egy életen át tartó megfigyelés és politikai megkülönböztetés sújtotta az '56-os eseményekben való részvételükért. Trescsik József és Árpási Ferenc esetében súlyosabbak voltak a vádak, hiszen ők a Magyar Néphadsereg katonáiként, fegyverrel is szembe szálltak a szovjet megszálló seregekkel. Ők a halálra ítéltek padján ültek, majd súlyos börtönbüntetésükből 1963-ban, a pártállam és az ENSZ megegyezése következtében amnesztiával szabadultak.
Békási Imre: Gyertyák fényénél
1956. – 2016. november 4. emlékére
Gyertyák fényénél, mikor elült a por
Mikor megalvadt már az ártatlan magyar vér,
Mikor a lánctalpak mélységes barázdákat
Vágtak benned fenséges Magyarország.
Mikor a koporsók hada táncolt
A feketében morajló égen,
Gyertyák fényénél sírva, törve, nyöszörögve,
Van-e még nép ennyire elkeseredve?
Széttört csillagot az égre ismét a magasba emelték,
Mit gaz árulók velünk tiszteltették.
De a magyar víre nem folyhat ártatlanul,
Ezer éve keresi útját, ha kell vérrel,
S ha kell fegyverrel.