Kisbérről a Donig
Megemlékezés a 74 éve történt doni áttörésről
2017. január 16. , hétfő
A Kisbéri Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület szervezésében 2017. január 15-én délelőtt tartottak megemlékezést, melyet a 74 éve történt doni áttörés és az ott elesett honfitársaink emlékére rendeztek.
Az immár 10. jubileumi - Kisbéren a megemlékezést 2008-ban a Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület indította útjára – ünnepség a Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomban tartott emlékező szentmisével kezdődött, majd a templom melletti hősi emlékműnél folytatódott.
A díszőrség felállása (Mikecz Huszár Bandérium és a Perczel Mór Honvég Hagyományőrző Egyesület tagjai) és a Himnusz eléneklése után Kozma Barnabás narrátor köszöntötte a vendégeket, köztük Czunyiné dr. Bertalan Judit egyéni országgyűlési képviselőt, Sinkovicz Zoltánt Kisbér város polgármesterét, Beke Gyöngyit Császár község polgármesterét, a HM. Hadtörténeti Intézetétől Dr. Szabó Péter alezredest, Johan Zwickbauer véderőattasét, Kovács Imre Lászlót a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottját, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségétől Végh Ferenc nyugállományú vezérezredest, Berdó Gábor Károly régióvezetőt, Esküdt Lajos nyugalmazott ezredest és Vörös Lászlóné nyugalmazott ezredest, a Vitézi Rendtől vitéz Molnár-Gazsó János elnök- főkapitányt, Nagy Miklós Komárom-Esztergom megyei főkapitányt, a Vitéz Mikecz Kálmán Huszár Bandérium vezetőjét vitéz Kiss Lászlót, és nem utolsó sorban Vajs Tibor református tiszteletest, Békási Imrét a szervező egyesület elnökét valamint a megjelent kisbéri polgárokat.
A beszédek sorát Sinkovicz Zoltán polgármester kezdte meg, aki miután köszöntötte a megjelenteket külön köszönetét fejezte ki a Kisbéri Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek és annak vezetőjének, Békási Imrének, hogy idén is megszervezték a megemlékezést. Beszédében kiemelte, hogy mindenképpen szükséges megállnunk olykor-olykor egy-egy pillanatra, amikor is emlékezünk mártírjainkra, fejet hajtunk az emlékükre állított emlékhelyek előtt, akik bár fizikai létükben megsemmisültek ott a távoli, Don melletti fagyos sztyeppéken, de kitartásukkal, emberi minőségükkel példát és mintát adnak a ma emberének. Megemlékezése végén említést tett saját családi érintettségéről, mivel anyai nagyapja is a Donnál vesztette életét.
A polgármester beszéde után Békási Bernadett emlékezett meg a doni és kisbéri eseményekről (a beszéd írásunk végén olvasható), majd Dr. Szabó Péter folytatta a sort.
Dr. Czunyiné Bertalan Judit elmondta, hogy 74 évvel ezelőtt sokan nem tudták, hogy hol van a nagyapjuk, apjuk vagy a fiuk, de akik elmentek tudták, hogy talán soha többé nem térnek haza. Példát mutattak hazaszeretetből és a nemzet iránti hűségükből. Sokáig elhallgatták ezeket az eseményeket, mi, gyermekkorunkban semmit nem tudtunk ezekről az eseményekről. Ezért is fontos történelmi eseményeinknek, az ehhez hasonló megemlékezése, hogy ezen eseményeken keresztül is neveljük gyermekeinket hazaszeretetre, a nemzet iránti hűségre. Kitért arra is, hogy az özvegyek, árvák sokáig nem kaptak kárpótlást, de néhány éve a magyar kormány lehetővé tette a hadi özvegyek és árvák kárpótlását. Képviselő asszony egy idézettel fejezte be megemlékezését: „ahol a hősökre emlékeznek, ott új hősök születnek.”
Az ünnepséget Békási Imre folytatta, aki saját, erre az alkalomra írt vesét (az írás végén olvasható) mondta el, majd Vajs Tibor református tiszteletes ökumenikus megemlékezése következett.
A koszorúzás előtt elismeréseket adtak át:
Vitéz Kiss László, a Vitéz Mikecz Kálmán Huszár Bandérium vezetője Békási Imrének adta át a bandérium ezüst emlékérmét. a hagyományőrzés és a hadisír gondozás terén végzett kitartó és kiemelkedő munkájáért.
Esküdt Lajos nyugalmazott ezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnökhelyettese Dr. Huibert Tibornak adta át a BEOSZ érem elismerést, a hagyományőrzés és a szövetség jogi ügyeinek intézésében végzett kiemelkedő munkájáért.
A megemlékező ünnepség végén a vendégek elhelyezték koszorúikat a hősi emlékműnél, majd a szózat eléneklése után meggyújtották mécseseiket.
Békási Bernadett beszéde:
Mint a történelemből már ismert 1943. január 12-én kezdődött az áttörés a Donnál. A Vörös Hadsereg offenzívája 12-én a reggeli órákban indult, mínusz 40 fokos hidegben. Az elhúzódott utóvédharcokban legyengült Magyar Királyi II. Honvéd Hadsereg a hatalmas gépesített nyomásnak nem tudott ellenállni. Bár csapataink hősiesen ellenálltak a hatalmas Szovjet túlerőnek, a zord időjárás és a nagyságrendi fölény térdre kényszerítette honvédeinket. Az áttörés kilátástalan helyzetet idézett elő az állásaikból kivetett katonák, a dermesztő hidegben sebesülten, ellátás nélkül kezdték meg a visszavonulást. Csapataink széthullottak, végtag fagyottan, remény vesztve özönlöttek visszafelé, s lettek nagyon sokan az orosz föld örökös foglyai.
Eközben itthon Kisbéren viszonylagos nyugalom volt, az egyre szaporodó katonai behívások és a településen áthaladó megnövekedett katonai szerelvényekből vált érezhetővé a front kiteljesedése. 1944-ben érkeztek meg Kisbérre a német csapatok. Első intézkedésükkel összeszedték a településen még élő zsidó lakosságot, majd elhurcolták őket. A német katonai parancsnokság a Batthyány Kastélyban állomásozott. Ide gyűjtötték azokat a katonákat is, akik érezvén a háború igazságtalanságát, vagy a szovjet csapatokhoz kívántak eljutni, vagy megszöktek a frontról. 1945. januárjában a környéken feltűntek az első szovjet katonák. Egy január 16-i jelentésből kiderül, hogy Kisbér és Mór között 80 harckocsival megrakott szerelvényt figyeltek meg. A településen működő rögtönzött hadbíróság azonban Marosi csendőrezredes hadbíró vezetésével a háború végéig gyártotta a katonaszökevények halálos ítéleteit. Érezhetővé vált, hogy hamarosan hadszíntérré változik a környék, hiszen a téli fagyok ellenére a németek kivezényelték a lakosságot az utcára barikádokat építeni. Amikor nagyvonalakban ismerté vált a szovjet csapatok támadásának iránya – Bécs-Győr vonal –, a német hadvezetés nagy erőket vont össze a Kisbér-Komárom vonalra. 1945. január elejétől a szovjet csapatok ellenlökéseket hajtottak végre Budapest-Székesfehérvár irányába, és 1945. március 27-én bevonultak a szovjet csapatok a településre. Emlékezzünk itt ma a világháborúban elesettek emléke előtt.
Békási Imre: Egy főhadnagy úr üzenete...
1943. január 8. Egy árokban ülök,
mint otthon a kutyák.
Reménykedem, hátha megszáll az Isten egy kis kegyelmével.
Csend van, csak a szél lidérces hangja zenél.
Megfagy a lehelet, árnyékok cikáznak, tán a tél urai?
Odaátról a Don másik feléről,
csendes keserves harmonika játszik..
Érzi tán, hogy utoljára csendül fel
az otthon elporladt melege?
Körülöttem, csontig fagyott bakák.
Némelynek arca, már feketére fagyott.
Őrbundás élő halottak, puskára támaszkodva,
csendesen imákat mormoltak..
Csendes ma a Don, csak a szél lidérces hangja zenél.
Véres zászlót hordoz körbe fekete madárhad.
Magyar bakák szíve, még egyszer haza húz...
Lőpor mely bajszunkra fagyott,
még ízlelhető néha.
Félelmetes ez a csend, szundítanak a harcos lövegek.
Fehér hótól, féljük az életünket.
Kevés rum, mely jut fejenként.
Tompít, néha magányomban,
vajon látom-e még a szeretet kis házamat...
Alszik mind, német, olasz, román.
Magyarban még a vér kissé lüktet.
De várja mind a csodát, hátha...
Hátha a húsvét, már odahaza lehet.
