Ma (2017.10.07.) délelőtt 10 órakor megkezdődött az I. Nemzetközi Bakony Kupa Mazsorett és Twirling verseny a Kisbéri Wass Albert Művelődési Központ színháztermében
A megnyitó előtt régi versenyeket idéző diavetítést láthattak a vendégek, majd Nagy Klára és Nagy Zoltán műsorvezetők köszöntötték a versenyzőket és a megjelent vendégeket, és ismertették a verseny szabályait. A szabályismertető után bemutatták a zsűri tagjait, akik a következők :
- Novák Zsuzsanna, koreográfus, táncművész, Csokonai Vitéz Mihály alkotódíjas, együttes vezető, nemzetközi pontozó bíró, és többszörös Nívó díjas táncmester;
- Baloghné Vass Katalin, a Magyar Mazsorettek Szövetségének elnöke, a Makói Mazsorett Táncsport Egyesület elnöke és művészeti vezetője, táncsport edző és nevelőtanár;
- Pátkai Balázs, Harangozó Gyula díjas (Harangozó Gyula táncművész (1908-1974), a huszadik századi magyar tánc egyik legjelentősebb művésze, táncos, koreográfus, balett igazgató. Az emlékére létrehozott Harangozó Gyula-díjat évente március 15-én adják át) táncművész, táncpedagógus. 1992-től 2017-ig, 25 éven keresztül volt a Győri Balett szólótáncosa, kétszer választották meg az év legjobb táncosának, kétszeres Nívó díjas és Életmű díjas. 2017-ben, a magyar táncművészetben kimagasló, több évtizedes munkájáért a Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehette át a köztársasági elnöktől.
Ezt követően a Himnusz elhangzása után, Géringer Istvánné, a Kisbéri Wass Albert Művelődési Központ igazgatója hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt, majd elkezdődött a verseny.
Felvétel letölthető innen!
További képek megtekintehtőek itt!