2019. március elsején délelőtt ünnepélyesen átadták a Táncsics Mihály Gimnázium és a Bánki Donát Szakközépiskola udvarán felépült új rekortán kézilabdapályát.
Takács József, a Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket, Czunyiné dr. Bertalan Juditot, választókerületünk egyéni országgyűlési képviselőjét, Sinkovicz Zoltánt, Kisbér város polgármesterét, Berczellyné Nagy Mariannát, a Tatabányai Szakképzési Centrum főigazgatóját, Meszes Balázst, a Tatabányai Szakképzési Centrum szakmai főigazgató helyettesét, a két intézmény vezetőit és diákjait, valamint a megjelent érdeklődőket.
Sinkovicz Zoltán polgármester avató beszédében elmondta, hogy ez az átadás az önkormányzat folyamatban lévő mintegy 12 beruházásának egyike, amely azért is öröm, mert a tanuszoda építése miatt az általános iskolánál megszűnő kézilabda pálya pótlása ezáltal megoldódott. Külön kiemelte beszédében a sport területén az elmúlt egy évben történt beruházásokat, így a Spartacus pálya világításának kiépítését, és a Zsivótzky Gyula Sportcsarnok küzdőterének felújítását.
Kisbér Város Önkormányzata – folytatta beszédét a polgármester - pályázatot nyújtott be a Magyar Kézilabda Szövetség „Rekortán pálya fejlesztési program” c. programjára, melyet a Szövetség támogatásra alkalmasnak ítélt. A projekt keretében az itt lévő betonos kézilabda pálya került felújításra. A kiépítésre került rekortán sportpadló a napjaink elvárásainak megfelelő, korszerű burkolat, amelynek karbantartási igénye minimális, ellenáll az időjárás viszonytagságainak és ideális helyszínt biztosít szinte bármely sportág számára.
Örömmel jelentette be a város első embere azt is, hogy a Magyar Kézilabda Szövetséggel történt tárgyalás eredményeként egy újabb pályázatot nyújtottak be a volt Gamma előtti területen egy ugyan ilyen kézilabda pálya építésére. A munkaterület már átadásra is került, és a tavasszal várhatóan el is készül a pálya.
Beszéde végén megköszönte a Magyar Kézilabda Szövetségnek a támogatást, valamint a kormánynak a jelentős mértékű sport támogatását, amely nélkül ezek a fejlesztések nem jöhettek volna létre.
Czunyiné dr. Bertalan Judit beszédében arról beszélt, hogy örömmel jön minden kisbéri beruházás átadására, hiszen ha felidézzük milyen volt Kisbér képe pár évvel ezelőtt, akkor óriási változást láthatunk nem csak a város szépségében és élhetőségében, hanem a működőképességében is kedvező változásokat hozott a sok beruházás. Kisbér elhelyezkedésével és lakosságszámával egy 17 településes kistérségért visel felelősséget, mint járás székhely. A város vezetése méltó módon keresi a lehetőségeket, hogy a várost ne csak a kisbériek, hanem a térségben élők számára is szebbé, élhetővé tegye. Kisbér polgármestere és képviselő-testülete eddig is és ezután is bátran mer kérni támogatásokat, melynek elmúlt ciklusbeli eredményeit szinte már megszámolni is alig lehet.
Ez a sok beruházás méltán jogosítja fel a várost a „Kisbér nekünk épül” jelmondat büszke használatára, hiszen az országot járva elmondható, hogy nem sok hasonló méretű település van, akik ennyi beruházással büszkélkedhetnek.
Beszédében kitért arra is képviselő asszony, hogy a TAO és a sporttámogatási rendszer nélkül nem tudott volna a kézilabda szövetséggel együttműködni sem a város sem az intézmények.
Köszönet illeti Kisbéren a sportegyesületeket is, mert a sportberuházások megvalósulását követően hasznosítani is tudják a létesítményeket. Megköszönte a két intézmény vezetőjének is a segítőkész együttműködését, hogy a pálya építése minél hamarabb és zökkenőmentesen megvalósulhatott.
Ez a beruházás is annak a példája, ha sokan akarnak egy jó ügyet, ami előre visz, akkor az gyorsan tud teljesülni.
Képviselő asszony elmondta, hogy a 31 millió ft. értékben, 100 %-os intenzitással történt beruházás részeként 2 db szabvány méretű rögzített kézilabda kapu (300 x 200 cm), valamint a két kapu mögött labdafogó hálók kerültek elhelyezésre. Ezen felül az önkormányzat saját költségvetése terhére - 614.553.- ft. értékben - labdafogó hálót építtetett a pálya Penny felőli oldalára.
Végül azt kívánta a kisbérieknek, hogy tudjanak élni a lehetőségekkel, és ha segítő támogatásukat megadják polgármester úrnak, akkor folytatni tudja azt a munkát a város fejlődése érdekében, amit eddig is végzett.
A beszédek után a szalagátvágással szimbolikusan átadták az új pályát, melyet a két intézmény focicsapata egy mérkőzéssel fel is avatott.
KISBÉR NEKÜNK ÉPÜL !
(A „rekortán” szó az 1972-es müncheni olimpián használt Rekortan márkanevű, helyszínen öntött, gumigranulátumból és poliuretánból készült sportpálya burkolat révén került be a köznyelvbe. A Rekortan eredetileg tehát egy márkanév volt, de az olimpiai közvetítések során olyan masszívan sikerült beágyaznia magát a köztudatba, hogy „köznevesült” (hasonlóan a Cellux ragasztószalaghoz, vagy a Stihl fűrészhez) és minden szintetikus atlétikapálya szinonimájává vált a magyar nyelvben.