Ismét sokan jöttek el a Kisbéri Nagyboldogasszony Római Katolikus templom melletti térre 2021. december 11-én délután a III. adventi gyertyagyújtásra.
Iványiné Kele Márta, a Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelent ünneplőket, majd Muzslai Ádám önkormányzati képviselő mondta el ünnepi köszöntőjét, melynek végén jó egészségben eltöltött meghitt, szeretetben teljes karácsonyi ünnepeket kívánt Kisbér város valamennyi lakójának. A képviselői köszöntő után Nagy Dániel, Ászár – Hánta - Kisbér evangélikus lelkész áhítatát hallhattuk, melyet az evangélikus hittanosok, Ligeti Tamás (trombita), Horváth Rebeka és Tóth Flórián műsora színesített. Az ünnepség végén Muzslai Ádám meggyújtotta a harmadik gyertyát, és a hagyományoknak megfelelően az Őszi Napfény Idősek Otthonában elkészített forró teával, és a Muzslai Ádám borából elkészített forralt borral látták vendégül a megjelenteket.