Államalapításunk és az Új kenyér ünnepe.
Augusztus 20-a Magyarország nemzeti-, és hivatalos állami ünnepe, az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére. Kisbér városa a Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomban tartott ünnepi szentmise után tartotta megemlékezését a Wass Albert Művelődési Központ kamaratermében. Az ünnepség megnyitásaként Kele Márta, a Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Külön köszöntötte az ünnepségen megjelent Popovics Györgyöt, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnökét, Vaderna Tamás alpolgármestert, és a városunk egyházainak képviselőit. A Himnusz közös eléneklése után Vaderna Tamás mondott ünnepi beszédet, majd Baracs Gergő kíséretében közösen elénekelték az Esküszünk című dalt. Az előadás után Vajs Tibor református lelkész és Magyaros László plébániai kormányzó megáldották az új kenyeret, majd Popovics György mondta el ünnepi gondolatait. Az ünnepség zárásaként a Kincsem Trió, Csikós Szabina, Baracs Gergő és Mocsári László előadását hallhattuk, majd Vaderna Tamás alpolgármester felszelte a gyönyörű rozmaringos és batátás ízesítésű, nem mindennapi szépségű új kenyeret, amelyeket Bársony Krisztián készített erre az alkalomra. A Szózat eléneklése után a jelenlévők megkóstolták a megáldott és felvágott új kenyeret, melyhez természetesen egy kis itóka is társult Vörös Sándor és György János jóvoltából.