„Ne feledd a tért, ahol elestek ők,
a földet se feledd,
bárhol hulltak el ők, fajtánk hű férfiai, az a föld
szent ügy hős-helye lett.
Mert hol tiszta ügyért s így lám temiattad –
érted is hulltak el ők:
terül az bárhol a föld,
rejtelmesen egy terület!
Úgy az övék, hogy már a tied.”
A kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította október hatodikát arra emlékezve, hogy 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvéd főtisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.
Ezen a napon országszerte az aradi vértanúkra emlékezünk, az állami lobogót félárbócra eresztik, a középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban és településeinken megemlékezéseket tartanak.
Kisbér városa 6-án kora este tartotta megemlékezését a Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár kamaratermében.
Kele Márta, az intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket, köztük Sinkovicz Zoltán polgármestert, Kemény Krisztiánt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosát és történész levéltárost, a képviselő-testület megjelent tagjait, a Táncsics Mihály Gimnázium diákjait, és mindazokat, akik fontosnak tartották, hogy közösen emlékezhetünk a 174 évvel ezelőtt kivégzett hősökre, férfiakra, akik a legszentebb ügy mellett kötelezték el magukat.
A Himnusz közös eléneklése után Sinkovicz Zoltán polgármester emlékezett meg a 174 évvel ezelőtti eseményekről. (A beszéd, írásunk végén olvasható.)
A beszédet követően a Táncsics Mihály Gimnázium diákjai, a 9. osztályos Gyűrűsi Hanna és a 11. osztályos Sulyok Tamás, Mocsári László felkészítésében egy, a megemlékezéshez méltó dalt énekeltek.
Ezt követően Kemény Krisztián emlékező előadását hallgathatták meg a jelenlévők, akitől teljes részletességgel megismerhettük Aulich Lajos életútját és a forradalom alatti tevékenységét.
Az előadás után a jelenlévők a hagyományoknak megfelelően elhelyezték virágaikat a vértanúk fotói előtt, ezzel is kifejezve tiszteletüket.
A megemlékezés a Szózat elhangzásával ért véget.
(Az ünnepség meghallgatható a Kisbér Város csoport facebook oldalán.)
A polgármester megemlékező beszéde:
„Tisztelt Emlékezők!
Az emlékezés a múltunkról szól, de a jelen üzenetét fogalmazza meg a jövő számára.
De mi is lehet, amit ki kell mondanunk és át kell adnunk?
Talán azt, amit jól tudunk, azt, hogy a nemzetünk ereje mindig is abban rejlett, hogy történelmünk viharos eseményei ellenére képesek voltunk felállni, megújulni, megerősödni, megmaradni, Vörösmarty Mihály ekként fogalmazta meg ezt:
„És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.”
Igen, mi itt vagyunk, a mohácsi vész, a levert forradalmaink, a Trianoni szétszabdalás ellenére, és most a mi feladatunk, hogy nemzetünk megmaradását segítsük, kiálljunk szabadságunkért, függetlenségünkért. Nem szabad elfelejtenünk, a dicső múlt a gyökereket szolgáltatja a jelenhez, a jövő alapjait pedig a jelen rakja le. Örök igazság, hogy elődeinknek köszönettel tartozunk, utódainknak pedig hatalmas felelősséggel. Hőseinktől megtanulhattuk azt, hogy egy megálmodott szabad országért tennünk kell, határozottan kell fellépnünk azokkal szemben, akik meg akarnak fosztani bennünket szabadságunktól. Ezzel egészen biztosan tartozunk utódainknak.
Nekünk, magyaroknak nehéz sorsot szánt a történelem, de mi sohasem adtuk fel. Nem egyszer csak magunkra számíthattunk, s nemcsak saját nemzetünket, de Európát is nekünk kellett megvédeni, ahogy most is. Mindig tettük a dolgunkat, nem ijedtünk meg a küzdelemtől, kiálltunk, ahogy ma is kiállunk értékeink mellett.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A megemlékezés lehetőséget ad az összefogásra, a közös célok meghatározására, a magyarság közös küzdelemére, s ehhez meg kell értenünk október 6. üzenetét, amit eképpen fogalmaznék meg:
Az aradi tábornokok és ezredesek, akik esküt tettek a magyar királyra, az önálló magyar minisztériumokra és az alkotmányra, hűek maradtak a vállalt ügyhöz. Az osztrák és orosz katonai túlerővel levert harc végén az itthon maradással és a fegyverletétellel önként vállalták sorsukat. Nem hátráltak meg, a végső percekben is egymást erősítették, üldözőiknek megbocsátottak, és felajánlották szenvedéseiket és halálukat szeretteikért.
Sokat tanulhatunk tőlük: igazi hazaszeretetből, a nemzet iránt érzett alázatból és küzdeni tudásból. A vértanúk között volt horvát, szerb, német, osztrák, örmény, magyar, mégis „egy zászló alatt egy haza fiainak” vallották magukat. Mert magyarnak lenni vállalt sorsközösség hitért, igaz emberségért, a szabadság és európaiság eszméjéért. Ebben a hitben és küldetésben osztozva Önökkel kérem a jelenlévőket, hogy közösen helyezzük el az emlékezés és a tisztelgés virágait és hajtsunk fejet az Aradi Vértanúk előtt!
Köszönöm, hogy meghallgattak.”