Egy nagyon gyorsan eltelt egy év után ismét elérkeztünk a Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés idejéhez, hogy elérkezzünk a legszebb ünnepünkhöz, Jézus születésének ünnepéhez, a karácsonyhoz.
Kisbér városa december 2-án este tartotta az első adventi gyertyagyújtás ünnepségét, melyet az időjárásra tekintettel a Nagyboldogasszony Templomban tartottak meg. Kele Márta, a Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelent ünneplőket, majd Sinkovicz Zoltán, Kisbér város polgármestere mondta el ünnepi köszöntőjét. (A beszéd, írásunk végén olvasató.) A köszöntő után Vajs Tibor református lelkipásztor áhítatát hallhattuk, majd a közös imádság után a református hittanosok verses, énekes műsora következett Mocsári László kíséretében. A hittanos műsor után Kozmáné Apró Piroska verses előadását hallhattuk, majd Sinkovicz Zoltán meggyújtotta a templomban lévő adventi koszorú első gyertyáját. Az ünnepség befejezése után a jelenlévők átsétáltak a Fő térre, ahol a református asszonyok által készített süteménnyel, és a hagyományoknak megfelelően forró teával és Vörös Sándor borából elkészített forralt borral látták vendégül a megjelenteket, melyet az Őszi Napfény Idősek Otthona konyhás lányai készítettek el, és amelyet a művelődési központ munkatársai szolgáltak fel.
A polgármester beszéde:
„Tisztelt Jelenlévők!
Kedves gyertyagyújtásra érkező Kisbériek!
Különleges, mással össze sem hasonlítható hangulatú időszak az advent, mely a várakozásról, a készülődésről szól, és éppen ez a készülődés az, ami megadja az ünnep rangját, súlyát. Az életünket átszövő egyéb ünnepek során, így például születésnapok, névnapok alkalmával, a szeretet megnyilvánulása szűkebb körű, ám karácsonykor a világon jóformán mindenki ünnepel, és szeretetét sokfelé szórja szét, sokaknak adja át, így az egész földkerekséget áthatja az ünnep. Tetteinkben is kifejezésre jut az a vágyunk, hogy jók lehessünk, szeressünk és szeretve legyünk. Gyermekként még a saját ajándékainkra várunk izgatottan, míg érettebb korba lépve már az adás öröme kerül a középpontba. Az a semmihez sem fogható érzés, hogy jót tettünk, megmutattuk szeretteinknek – és talán saját világunknak is –, hogy a jóság emberi minősége mélyen él bennünk. A szeretet ünnepe összeköt minket világszerte, az emberszeretet pedig egy olyan nélkülözhetetlen tulajdonság, ami elengedhetetlen a világban. Márai Sándor sorait ajánlom az ünneplők kitüntető figyelmébe: „Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni… A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni, ha kimondják már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben.” Azt kívánom, hogy ebben a fényben és szeretetteljes levegőben éljünk, s minél többet juttassunk másoknak is e szeretetből. Hiszen a szeretet kicsit hasonlít a tudományra; az a „vagyontárgyunk”, amiből minél többet adunk, annál több marad nekünk. Hinnünk kell ebben. Az első pislákoló gyertyaláng a hité. Azé a hité, ami nélkül talán lehet vegetálni, de ÉLNI, embernek lenni biztosan nem lehet. A hit adja az esszenciát a mindennapos monotonság, az esetleges kudarcok elviseléséhez. A hit erőt ad, bátorít, felemel, lesz tartásunk minden elviseléséhez és segít abban, hogy mi is segíthessünk a gyengéknek, elesetteknek. Hitben soha meg nem fogyatkozó szép ünnepi- és hétköznapokat kívánok mindannyiunknak.”