2024. április 6-án rendezték meg az AvEnGarde GPV 23/24 Kisbéri Nyuszi Kupát a Kisbéri Zsivótzky Gyula Sportcsarnokban.
Sinkovicz Zoltán, Kisbér város polgármestere köszöntötte a versenyzőket és a szervezőket, majd díjakat adott át.
3 kisbéri arany a AvEnGarde GP V. fordulóján!
Az egyesület három helyi utánpótlás korú tehetsége 8 érmet „tartott itthon” a közel kétszáz egyéni és majdnem harminc csapat közül! Az első aranyat Tóth Eszter szerezte a versenyen serdülő korosztályban, a versenysorozatban már negyedszer! Kovács Leila, aki a három évvel idősebb korosztályban Eszterrel indult, bronzérmes lett. Délután Leila saját korosztályában nem talált legyőzőre így Ő is a dobogó legfelső fokára állhatott! Csapatversenyben Eszter serdülő korosztályban vegyes csapattal indult: Vásárhelyi Patrik és Molnár Dániel voltak társai. Mindhárman nagyszerűen vívtak és idén először feljutottak a dobogó legfelső fokára! Gyermek lány csapatban két kisbéri lány állt pástra: Kovács Leila és Horváth Szonja, csapattársaik Lévay Zsófia és Varga Simon voltak. Cél nekik is a dobogó legfelső foka volt, de a döntőbe jutás nem jött össze, viszont a harmadik helyért vívott csatában Ők voltak a jobbak! Meglett a bronzérem!
Eszter késő délután még pástra állt felnőtt szabadidős versenyszámban is, ahol egészen az ezüstéremig menetelt! Csapatban Egri Fannival, Szép Emesével és Laki Boglárkával álltak pástra. A versenynap utolsó szabadidős csapat versenyszámában is eljutottak a dobogóra, a lányok bronzérmesek lettek!