Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Közmeghallgatás a Deák Ferenc utca lakóinak

2016. március 21. , hétfő
Közmeghallgatás a Deák Ferenc utca lakóinakKözmeghallgatás a Deák Ferenc utca lakóinak

A város régi adóssága a Deák Ferenc utca felújítása, hiszen van egy olyan szakasz, (a vasúton túli terület) ahol még soha sem készült szilárd burkolat. A szükséges tervek már régebben elkészültek, amelyek alapján a kivitelezés becsült költsége kb. 280 millió Ft. Ekkora összeg támogatás nélkül önerőből nem biztosítható. Az előző év végén Czunyiné Dr. Bertalan Judit képviselő-asszony segítségével egyedi kormány döntés alapján, hazai forrásból sikerült 150 millió Ft támogatást kapni. Közben szükségessé vált a lejárt építési engedély megújítása is. Ennek az eljárásnak a keretében hívott össze az Önkormányzat és az engedélyező hatóság közmeghallgatást a Deák Ferenc utcai lakosoknak.

A közmeghallgatáson Sinkovicz Zoltán polgármester ismertette a megjelenteknek a tervek és az építkezés részleteit. Elmondta, ahogy a számokból is látszik, ez az összeg csak a felújítás első ütemére elegendő, viszont azt is hozzátette, hogy ígéret van a következő évben a még hiányzó összeg elnyerésére is. A kapott összegből elsőként az utca sorompó utáni szakasza kap 4,5 méter szélességben két oldalról süllyesztett szegéllyel ellátott aszfalt burkolatot, egy oldalon térkövezett járda kerül kialakításra és a kapubejárók is elkészülnek. Ezen kívül elkészül a vízelvezetés is nyílt árkos rendszerben. A fennmaradó összegből, a jelenlévő utcabeliek kérésével egyezően, a sorompó és a Desseő Gyula utca közötti szakaszon az egyoldali járdát és az óvoda előtti parkolót szeretnék még elsősorban megvalósítani. A tervek tartalmazzák még a Deák Ferenc utca felöl a makettparkhoz vezető gyalogút térkövezését is, amelyet a költségek függvényében szintén minél előbb szeretnének megépíteni.

Végül a polgármester arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a képviselő-testület  döntött arról, hogy 17 utcában, köztük a Deák Ferenc utcában is minél előbb elvégezteti  a meleg aszfaltos kátyúzást, mely remélhetőleg kitart a felújítás folytatásáig.

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu