Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Tűzoltónapi kisbéri elismerés

2016. május 03. , kedd

Szent Flórián és Szent György napja alkalmából közös rendőr-tűzoltónapi ünnepséget tartott a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a komáromi Monostori Erődben.

Az ünnepségen Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt. Beszédében az erődítményről, mint jelképről szólt, hiszen önmagában erőt és biztonságot sugároz, ugyan úgy, mint egy rendőr, vagy egy tűzoltó jelenléte a bajba jutott embernek.

Magasztalta Szent Flóriánt és Szent Györgyöt, a két szervezet védőszentjét, akik belső meggyőződésből és a hit erejéből cselekedtek, ők igazi példaképek. Az elnök úr hangsúlyozta, hogy az ünnepek alkalmával, de a hétköznapokban sem szabad elfelejtenünk, - ahhoz hogy ilyen odaadással tudják végezni felelősségteljes munkájukat - kell egy odaadó család, aki nyugodt, kiegyensúlyozott hátteret biztosít, külön köszönet jár nekik is. Majd sok örömet és sikert kívánt a munkájukhoz és kérte, hogy hivatásukat a jövőben is olyan odaadással, szenvedéllyel műveljék, ahogy azt eddig is tették.

Az ünnepi állománygyűlést Oláh Kálmán, a komáromi Kultsár István Szakközép- és Szakiskola tanárának szavalata és Mocsári Dóra a Jókai Mór Gimnázium tanulójának népdalai színesítették, majd a Katasztrófavédelmi Központi Zenekarának kvintettje és a komáromi Ergessy Béni zeneiskola pedagógusai közreműködésével ismert dallamok csendültek fel a dunai bástyában.

Az ünnepi műsort követően elismeréseket adtak át.

Sinkovicz Zoltán Kisbér Polgármestere elismerésben részesítette a kisbéri katasztrófavédelmi őrs parancsnokát, Muzslai László tűzoltó századost.

(forrás: Völgyi Ágnes tü. fhdgy. megyei katasztrófavédelmi szóvivő.)

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu