Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Tájékoztatás

2022. február 14. , hétfő

Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, a városban működő egyházakat, civil és gazdálkodó szervezeteket, hogy partnerségi egyeztetést tartunk, melynek témája a város településképi rendelete módosítási tervezetének egyeztetése.

A módosítás indokolása:

A településrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi XXXIX. törvény jelentős változásokat hozott az önkormányzatok településfejlesztési, településrendezési feladataival kapcsolatban. A törvény több, mint 30 törvényt módosított, többek között az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt (Étv.) és a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvényt (Tktv.) 

A jogszabályi harmonizáció biztosítása érdekében szükségessé vált a településkép védelméről szóló 1/2018. (I.19.) önkormányzati rendelet (TKR) módosítása is.

A TKR ezen kötelező módosítása azonban alkalmat adott arra is, hogy az utolsó módosítás óta eltelt időszak alkalmazási tapasztalatait is érvényesíthessük, illetve a hatályos jogszabályokkal való ellentmondásokat kiküszöbölhessük. Ezen módosítás a TKR előírásainak pontosítására irányul, illetve lakossági megkeresés miatt vált szükségessé.

Az elkészített módosító rendelet tervezetét egyeztetésre bocsátjuk, amely 2022. február 14-től 2022. március 1-ig a városi honlapon megtekinthető.

További információért kattintson IDE!

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu