Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Városigazgatóság hírei

2011. november 06. , vasárnap
Városigazgatóság hírei

Híreink elejére kívánkozik, hogy megérkezett az első szállítmány utcanév tábla, melyet elhelyeztük a megadottak szerint, Kisbér és Hánta területén. A lakosság a kihelyezéskor maximálisan segítségünkre volt, melyért köszönetet mondunk.

Kihelyeztünk a Muskátli utca két végére a 3,5 tonnás táblákat, ezzel segítve talán az itt élő lakosok nyugalmát.
A Deák Ferenc utcai kátyúkat a Városigazgatóság saját hatáskörben kátyúzta – igaz, hogy csak hideg aszfalttal – ugyanis sajnos a város anyagi helyzete nem engedi meg, hogy további komoly összeget fordítson meleg aszfaltos kátyúzásra. Az elvégzett feladat anyagköltsége 50 ezer forint volt.
Tovább csináljuk Intézményeinknél (Általános Iskola, Gimnázium) azokat a betonozási feladatokat, melyek az iskola pályázatból kimaradtak illetve újratermelődtek.
A közmunkások a múlt héten a Művelődési Ház padlását megtisztították az elmúlt 35-40 év hivatalos, megsemmisítésre váró irataitól, mely összességében 2 teherautónyit tett ki.
Zökkenőmentesen lezajlott az 56-os megemlékezés technikai és egyéb feladatainak lebonyolítása. A Kopjafákat illetve környékét az ünnepnek megfelelő állapotba hoztuk, melyről szinte mindenkitől csak dicséretet kapott a Városigazgatóság.
Feladataink közé tartozik a nem megfelelően átadott szociális bérlakások lakhatóvá tétele. Így az elmúlt héten két festőnk egy ilyen lakást festettek ki teljesen, az új lakó teljes megelégedésére.
Ide kívánkozik, hogy temetőinket – a mindenszentekhez közeledve – az ünnephez méltó állapotba hoztuk. Külön kiemelnénk, hogy a Zsidótemető a mostani állapotnak megfelelően talán még soha nem volt rendbe téve.
Híreink végén pedig szeretnénk tájékoztatni tisztelt olvasóinkat, hogy a szintén általunk működtetett Mini-Magyarország Makett park nyitva tartását 2011. november 15-ig meghosszabbítottuk a nagy érdeklődésre való tekintettel, így aki tudja még a megadott időpontig látogatását megteheti.

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu