Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Kistelepüléseken a településkép javítása című pályázat

2011. december 15. , csütörtök

Kisbér Város Önkormányzata pályázatot kíván benyújtani a KDOP 3.1.1/C-11 kódszámú „Kistelepüléseken a településkép javítása” című felhívásra.

A pályázat egyik részeként az Önkormányzat az Angol kertnél a Kiskastély mögötti részén egy minden korosztály számára használható új játszótér kialakítását kívánja megvalósítani a park rekonstrukciójával együtt. A projekt másik részeként pedig a nagyon rossz állapotban lévő kisbéri Római Katolikus Templom tetőszerkezet felújításához kíván támogatást igényelni.

A pályázathoz kapcsolódóan készül Kisbér Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája. Az integrált városfejlesztési / településfejlesztési stratégia a városi önkormányzat által elkészítendő, fejlesztési szemléletű, középtávot (4-6 év) átfogó dokumentum, célja a területi alapú, területi szemléletű tervezés megszilárdítása, a területrészre vonatkozó célok kitűzése, és azok középtávon való érvényesítése. Egy ilyen stratégia elkészítése önmagában is hasznos, ugyanakkor megléte jelen feltétele egyes városfejlesztési közösségi támogatások igénybevételének is. A városi területek olyan integrált, akcióterületi alapú megújítása a cél, amely érdemben hozzájárul ahhoz, hogy a város gazdasági és társadalmi aktivitása élénküljön, a város vonzereje erősödjék mind a lakosság, mind a betelepülő vállalkozások, illetve intézmények, szervezetek számára.

A Stratégia elkészítését mindenképpen szeretné az Önkormányzat megfelelően alátámasztani, és a lakosság igényeit figyelembe véve egy olyan dokumentumot elkészíteni, mely tükrözi a lakosság igényét, véleményét.
Ennek érdekében készítettünk egy lakossági kérdőívet, mely tartalmazza a fejlesztési elképzelésekre, igényekre, elégedettségekre vonatkozó kérdéseinket. Kérjük, a kérdőív kitöltésével segítse munkánkat, melynek köszönhetően valós képeket alkothatunk a város ezen fejlesztési lehetőségeiről.

A kérdőívek letölthető az alábbi linkre kattintva, vagy a Polgármesteri Hivatal Információs pultjánál kérhetőek. A kitöltött kérdőíveket a Kisbéri Polgármesteri Hivatal Információs pultjánál elhelyezett ládába szíveskedjenek bedobni.

  A letöltéshez kattintson ide:
    
- Kérdőív

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu