Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Hírek a Táncsicsból

2012. május 14. , hétfő
Hírek a TáncsicsbólHírek a TáncsicsbólHírek a TáncsicsbólHírek a TáncsicsbólHírek a TáncsicsbólHírek a TáncsicsbólHírek a Táncsicsból

Ballagás és Diáknap

Ballagás a Táncsicsban
 
31 diák számára fejeződött be a tanév és jött el a ballagás ideje iskolánkban. Az idei tanévben ugyanis csak egy osztály, Túri Józsefné tanárnő 5 évfolyamos gimnazistái fejezték be tanulmányaikat. Szerencsére szép, nyárias időben, méltón feldíszített környezetben az iskola udvarán került sor a ballagási ünnepségünkre. A himnusz eléneklését követően az iskola zászló átadására került sor, majd az igazgatónő, Baksa Zoltánné ünnepi gondolatait hallgathattuk meg. Ezt követően jutalomkönyvek átadására került sor, majd a Táncsics Alapítvány jutalmazta azt a három tanulót, akik kimagasló tanulmányi eredményük mellett, az iskola közösségi ill. sport életéből is aktívan kivették a részüket. Gratulálunk Bánszegi Rebeka, Ihász Petra és Szőke Hanna tanulóknak. Ezután a végzősök nevében Bánszegi Rebeka és Kovács Anna köszöntek el iskolájuktól, tanáraiktól, diáktársaiktól. A 11. évfolyamból Fodor Nóra és Ármós Richárd búcsúzott. Az énekkar pedig egy nagyon szép alkalomhoz illő dallal köszöntötte és bocsátotta útjára a végzősöket. Május 4-e, az utolsó iskolai nappal és a ballagással reméljük felejthetetlen napként él majd diákjaink emlékezetében.
 
Diáknap a Táncsicsban
 
Gyönyörű időben, izgatott diákok szálltak be az autóbuszokba Kisbér központjában, ugyanis a ½táncsicsosok½ Csesznekre indultak. 9 órakor kezdődtek a játékos, tréfás, erőnlétet és ügyességet egyaránt igénylő játékok. Zsákbafutás, célbadobás, egyensúlyozó feladatok, hajformázás, műveltségi toto, magok szétválogatása és még hasonló feladatok teljesítése várt 10 állomáson az osztályokra. A körfeladatok teljesítése három órát vett igénybe. 13 óra körül már mindenki a központi sátor körül finom zsíros vagy margarinos hagymás kenyérrel a kezében a legfrissebb élményekről mesélt. Rövid pihenő után újabb szórakoztató feladatok következtek. Első körben minden osztály egy közös énekes produkcióval mutatkozott be. Magyar népdalokat kellett előadniuk olyan stílusban, amelyet ott a helyszínen húztak ki. Ezután néptánc tudás került a középpontba. Az osztályokkal még az osztályfőnökök is együtt táncoltak mindenki nagy örömére. Zárásként lepényevő verseny volt. Mindenki nagyon jól szórakozott. A festői környezet, a szép idő csak emelte ennek a napnak nagyszerűségét, hangulatát. A diákság számára bizonyára a legemlékezetesebb napok egyikeként fog továbbélni. Természetesen a tanári kar is nagyon jól érezte magát. A feladatokat legsikeresebben a 13.a osztály 31 fős csapata teljesítette, ők lettek a nap győztesei. Egészségesen elfáradva, élményekkel gazdagodva délután 4-re érkeztek vissza az autóbuszok Kisbérre.

Hírek a Táncsicsból
Hírek a Táncsicsból
Hírek a Táncsicsból
Hírek a Táncsicsból
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu