Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Pünkösd

2013. május 17. , péntek

Pünkösd neve a görög pentekosztész „ötvenedik” szóból származik, ugyanis ez az ünnep a Húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. Pünkösd a Húsvét függvényében mozgó ünnep, május 10-e és június 13-a között. A magyar pünkösdi szokások a keresztény ünnephez kapcsolódnak ugyan, de számos olyan szokás és hiedelem őrződött meg, melyek legfeljebb csak az elnevezésükben köthetőek pünkösdhöz.

A pünkösdi királyválasztásról a középkor óta vannak adatok. Az Alföldön és Északkelet-Magyarországon elterjedt pünkösdölés változatai, valamint a dunántúli pünkösdi királynéjárás, még az 1960-as években is élő népszokás volt.

 

Elhozta az isten, piros pünkösd napját,
Mi is meghordozzuk, királynéasszonykát,
Öreg embereknek csutora borockot,
Öreg asszonyoknak, kemence kalácsot,
Ifjú leányoknak rózsakoszorujok,
Ifjú legényeknek szegfübokrétájok,
Kisebb gyerekeknek porba való játszás.
Jácintus, jácintus, tarka tulipányos
Hintsetek virágot, az isten fiának,
Nem anyámtul lettem,
Rózsafán termettem,
Piros pünkösd napján,
Hajnalban születtem.
Akkor kendergyek legyen, hogy még az
esztergyát is megérgye!

(Gyöngyösfalu, Vas m.; Tátrai Zs. gy. 1966)

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu