Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Gyereknap

2013. május 24. , péntek

Az idei gyereknap május 19-én, az elmúlt vasárnap került megrendezésre az Angol parkban, a Kiskastély melletti területen. Az időjárásnak hála a verőfényes és a meleg hétvégi napon sokan kilátogattak a rendezvényre. Örömmel láttuk, hogy nem csak a Kisbéren élők jöttek el, hanem a környékről is sok vendégünk érkezett.

A programok 14 órától kezdődtek, de amiért ez a gyereknap különlegesebbre sikeredett a megszokottnál, az az újonnan épített játszótér átadásának volt köszönhető. Czunyiné Dr. Bertalan Judit Országgyűlési Képviselő és Kormánymegbízott Asszony beszédével kezdődött az ünnepélyes megnyitó, majd Bajkai Csaba Esperes Plébános Úr áldotta meg a csemeték új játszóhelyét. Egy ilyen alkalommal nem hanyagolható el, hogy említés nélkül maradjanak az önzetlen támogatók és kivitelezők. Dr. Udvardi Erzsébet Polgármester Asszony és Sinkovicz Zoltán Alpolgármester Úr a helyszínen fejezték ki hálájukat a nagylelkű segítőknek. A lélekemelő beszédek után Czunyiné Dr. Bertalan Judit, Dr. Udvardi Erzsébet és a kivitelező Tündérkert ’97 Kft ügyvezetője, Löffler László a szalag átvágásával végérvényesen a gyerekek rendelkezésére bocsátotta a játszóteret.

A rendezvény eseményei mindeközben szépen zajlottak. Egész napos foglalkozásokon lehetett részt venni a kézműves sátorban, ahol volt arcfestés, gyöngyfűzés, fazekasság, valamint papírhajtogatás.

A délután folyamán játszódtak le a sorverseny és az akadályverseny megmérettetései. A sorverseny keretén belül dekázó versenyt hirdettek a szervezők, ahol Proceller Krisztián lett az első 246 db dekázással, második helyen végzett Bocska István 178 db-al, utánuk pedig Nyári Krisztofer következett 44 db-al. A kerékpáros ügyességi versenyen két korosztályban indították vetélkedést. Az óvodás korosztály csatájából Molnár Csanád jött ki győztesen, őt Juhász Tamás követte. Az iskolás korosztályban kiosztott első helyezéséért járó kupát Kozma János nyerte, második lett Ballabás Richárd, harmadik pedig Szabó Máté.

A sok játékban és a versengésben elfáradt lurkók a Máltai Szeretetszolgálat Palacsintázó névre hallgató sátránál töltődhettek fel energiával. A palacsinta mellé szörp is járt. A Máltánál tevékenykedő Hölgyek és Urak sok-sok munkával és szeretettel készítették a palacsintákat, amiből közel 2000 darab fogyott el úgy, hogy egy sem ment kárba. Mérhetetlenül hálásak vagyunk a Máltai Szeretetszolgálat Kisbéri Csoportjának a fáradozásukért és az önzetlen munkájukért.

A színpadon 16 óra körül kezdődtek meg a műsorok. Elsőként a Zsebsün együttes mutatkozott be, akik mókás műsorukkal oldották fel a gyerekek gátlásait. A színpadon való közös táncolás és a megénekeltetés meghozta gyümölcsét, a Pom- Pom zenekar Zenés utazás Bohóciába című műsorszám alatt már nem kellett noszogatni a gyerkőcöket, önként és dalolva ugráltak a színpad előtt, énekeltek és vonatoztak a banda tagjaival. A jókedv látható volt, az együttes is nagyszerűen érezte magát, a visszhangból legalábbis ez derült ki. Egy városi rendezvény alkalmával hiba lenne kifelejteni a programok közül a településen működő táncos csoportokat. Mi sem felejtkeztünk el róluk. Három csoportunk lépett fel ezen a délután, az Angyali Boszorkák, a Royal Mazsorett és a WAMK néptánc csoportja. Egymást váltva adták elő a produkciójukat, így téve változatossá a tánccsoportok szekcióját, valamint az átöltözéseket csupán így lehetett áthidalni.

Mire lezajlottak a színpadon lévő műsorok este lett. A gyerekek kellően elfáradhattak, éppúgy mint szüleik. Reméljük egy kellemes, szórakoztató, sok vidámsággal teli napot tölthettünk együtt és reméljük mindenki megtalálta a maga számára felüdülést hozó programot. Jövőre is azon leszünk, hogy egy hasonló, ha nem jobb városi gyereknappal kedveskedjünk a jövő generációjának.

Képek:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.463178233764278.1073741834.159101060838665&type=1&l=1639d11f75

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu