Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÜZLETEK NYITVA-TARTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL

2015. március 15. , vasárnap

A 2015. március 15-én hatályba lépő, a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény (a továbbiakban: Törvény) rendelkezéseinek megtartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi. A Törvény a következők szerint rendelkezik a vasárnapi és az ünnepnapokon történő munkavégzés tilalmáról:

3. § Üzlet - törvényben vagy az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott kivételekkel –

a) kiskereskedelmi napokon 6 óra és 22 óra között tarthat nyitva,
b) vasárnap és munkaszüneti napokon zárva tart.

4. § (1) A 3. §- tól eltérően az üzletek
a) adventi vasárnapokon 6 óra és 22 óra,
b) december 24-én és december 31-én 6 óra ás 12 óra, továbbá
c) minden naptári év tetszőlegesen megjelölt egy vasárnapján 6 óra ás 22 óra között nyitva tarthatnak.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti adventre, illetve c) pontja szerinti egy vasárnapra vonatkozóan az üzlet nyitva tartási szándékát a kereskedő köteles előzetesen a kereskedelmi hatóságnak legalább 15 nappal az érintett időpont előtt bejelenteni. A kereskedelmi hatóság a bejelentett időpontokról nyilvántartást vezet
(3) Ha december 24-e vasárnapra esik, abban az esetben az üzletek az (1) bekezdés b) pontja szerinti nyitva tartási időben tarthatnak nyitva.
(4) Kiskereskedelmi tevékenységet üzletben csak a törvény által lehetővé tett nyitva tartási időben lehet folytatni. Mindazokat a vásárlókat, akik a nyitva tartási időn belül beléptek az üzletbe, a nyitva tartási időn túl - legfeljebb további fél órán belül - ki lehet szolgálni.
 
Különös rendelkezések az üzletek egyes csoportjaira nézve:
5. § (1) A 3. §- ban foglaltaktól eltérően, a kizárólag pékárut ás tejterméket értékesítő üzlet
a) kiskereskedelmi napokon 5 óra ás 22 óra,
b) vasárnap ás munkaszüneti napokon 5 óra és 12 óra között nyitva tarthat.
 
(2) A 3. §-ban foglaltaktól eltérően az újságot árusító üzlet, valamint a virágot árusító üzlet vasárnap és munkaszüneti napokon 6 óra ás 12 óra között nyitva tarthat.
(3) A 3. §-ban foglaltaktól eltérően a sportlétesítményekben üzemelő üzletek vasárnap és munkaszüneti napokon a sportrendezvények ideje alatt nyitva tarthatnak.
(4) Kormányrendelet az adott település (településrész) sajátosságaira - különösen az idegenforgalom kiszolgálásának igényére, a vásárlási szokásokra, a foglalkoztatottak számára és a lakókörnyezet érdekeire - tekintettel az üzletek nyitva tartására az e törvénytől eltérő szabályokat is megállapíthat.
 
6. § Az az üzlet, amelynek árusítótere a 200 négyzetmétert nem haladja meg, az általános zárva tartási időszakban is nyitva tarthat, ha az általános zárva tartási időszakban kizárólag az üzletben kereskedelmi tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, egyéni cég tagja, vagy gazdasági társaság legalább 1/5 tulajdoni résszel bíró természetes személy tagja maga, vagy az előbbiekben felsoroltak segítő családtagja folytatja a kereskedelmi tevékenységet.
 
7. § (1) Az e törvényben foglalt rendelkezések megtartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi. Az e törvényben foglalt, a nyitva tartási időre, az általános zárva tartási időszakra és az az alóli kivételekre vonatkozó előírások a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.
(2) Az e törvényben vagy az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben előírtak megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság - a fogyasztóvédelemről szóló törvényben írt jogkövetkezmények bármelyikének alkalmazása mellett köteles
a) az első jogsértés esetén legalább 5, legfeljebb 15 napra,
b) a második jogsértés esetén 30 napra,
c) a harmadik jogsértés esetén 90 napra,
d) bármelyik következő jogsértés esetén 365 napra az üzlet ideiglenes bezárásáról határozni.
(3) Az újságot árusító üzletben, valamint a virágot árusító üzletben tevékenységet folytató köteles a fogyasztóvédelmi hatóság felhívására hitelt érdemlően igazolni, hogy az árbevételre vonatkozó e törvényben meghatározott követelményeknek - az ellenőrzés kezdő napját megelőző éves időszak átlagában – megfelel.
(4) Arról, hogy az üzletben kiskereskedelmi tevékenységet folytató személy a 6. §-ban foglaltaknak megfelel, a kereskedő az ellenőrzéskor köteles teljes bizonyító erejű magánokirati formában nyilatkozni, amelyet - kétség esetén - a fogyasztóvédelmi hatóság felhívására köteles hitelt érdemlően - de legalább közokiratba foglalt nyilatkozattal - igazolni.
 
A törvény hatálya nem terjed ki:
1. a gyógyszertárak nyitva tartására;
2. a nemzetközi közforgalmú repülőtéren kialakított üzlet nyitva tartására;
3. a közforgalmú vasúti és autóbusz pályaudvarok területén kialakított üzlet nyitva tartására azzal, hogy kétség esetén a jegyző - a pályaudvar üzemeltetőjével egyetértésben - határozza meg azt, hogy a pályaudvar területe meddig terjed;
4. a büntetés-végrehajtási intézetek területén történő kereskedelmi tevékenységre;
5. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben meghatározott egészségügyi intézmények területén történő kereskedelmi tevékenységre;
6. a piacon, továbbá helyi termelői piacon folytatott kereskedelmi tevékenységre;
7. a vásárokon folytatott kereskedelmi tevékenységre;
8. az üzemanyagtöltő-állomások nyitva tartására;
9. a katonai objektumokon belül folytatott kereskedelmi tevékenységre;
10. a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységre;
11. a szálláshelyen végzett kereskedelmi tevékenységre;
12. a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységre;
13. a vendéglátásra;
14. a világörökségi területen található üzletekre, valamint
15. a kulturális tevékenységet és a fürdő szolgáltatást kiszolgáló kereskedelmi tevékenységre.
 
Kérem a jogszabályi előírások maradéktalan betartását.


Kisbér, 2015. március 13.


Dr. Dörnyei Vendel
jegyző


A fenti dokumentum letölthető PDF formában:

- Üzletek nyitva tartásának szabályai (tájékoztató)

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu