Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Ez történt a Táncsics gimnáziumban, októberben

2015. november 07. , szombat
Ez történt a Táncsics gimnáziumban, októberbenEz történt a Táncsics gimnáziumban, októberbenEz történt a Táncsics gimnáziumban, októberbenEz történt a Táncsics gimnáziumban, októberben

A Kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium tanulói és tanárai csatlakoztak a gyalogló világnap felhíváshoz. Ennek lényege, hogy maximum 10 km-es gyaloglás során minél több nevezetességgel ismerkedjenek meg a diákok. Az Aradi vértanúk napjára tűztük ki a gyaloglás időpontját, s összekötöttük a két eseményt.

Kisbérről a Kossuth szobortól indult a csapat, majd a Széchenyi utcában elhelyeztük a megemlékezés virágait és mécseseit az aradi vértanúk emlékére ültetett fáknál.
Ezután átgyalogoltunk Ászárra. Itt megtekintettük a Tájház kiállításait, a Mini Skanzent és a Jászai Mari emlékházat.  Együtt kisétáltunk a régi református temetőbe, ahol Kovács Gergely (egykori Klapka huszár) sírjánál emlékeztünk meg az aradi vértanúkról. Kovács István (az egykori huszár dédunokája) emlékezett, majd a diákok versei után egy-egy szál virággal és mécses gyújtással tisztelegtünk az aradiak emléke előtt.
Október 8-án iskolánk két csapattal vett részt a Hadikötelék megyei versenyen. A fiúk csapatában Brichter Csaba, Benis Márk, Szimler Gergő és Valter Máté, a lányoknál Dancsó Rita, Ihász Klaudia, Szűcs Gabriella és Novák Fruzsina képviselték a „Táncsicsot”. A 17 csapatból kiemelkedő eredménnyel a TMG fiú csapat hozta el az I. helyet, s ők képviselik majd Komárom-Esztergom megyét az országos döntőben. A lányok (egyedüli tiszta lánycsapatként) a mezőnyben a 8. helyen végeztek.
Gratulálunk minden résztvevőnek, külön elismerés a lányok teljesítményéért (akik alig a verseny előtt két héttel döntötték el, hogy szeretnének indulni.)
Október 22-én rendeztük meg Kisbéri járás általános iskolái számára a 7próba versenyt. Meghívásunkat a kisbéri Petőfi Sándor Általános Iskola és az Ászári Jászai Mari Általános Iskola fogadta el. Kisbérről három, Ászárról két csapat érkezett. A jó hangulatú verseny végén a dobogó mindegyik fokára a kisbéri diákok állhattak fel, s ők vitték el egy évre a vándorkupát.
Október 22-én iskolai keretek között emlékeztünk meg az ’56-os forradalomról. Ez volt a főpróbája a városi ünnepségnek, ahol dr. Kancz Csaba ünnepi beszéde után iskolánk jelenlegi és volt diákjai adták elő a „Szabadság, szerelem” címmel fémjelzett műsort. A felkészítő tanár Iványiné Kele Márta és a zeneszámokat betanító Mészárosné Fehér Gabriella, a díszletet megalkotó Greinerné Ábrahám Erzsébet és a fellépő ruhákat varró Smerl Éva, valamint a lelkes diákok közös munkálkodása nagysikerű előadást eredményezett.
Október utolsó hetében az őszi szünet alatt elcsendesedett az iskola. A szünet utáni időszak már a 2015-ös év végét jelzi, s megindulhat a hajrá az I. féléves jó eredményekért.
 

Baksa Zoltánné

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu