ÁROP-1.A.5-2013-2013-0021
SAJTÓKÖZLEMÉNY – Kisbér Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése
Az Európai Unió által nyújtott támogatással valósul meg szervezetfejlesztési projekt Kisbéren. A város önkormányzata az Új Széchenyi Terv, Államreform Operatív Programjának keretében 21.996.400 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert szervezeti működésének költségcsökkentése és hatékonyságnövelése érdekében. A projekt lehetővé teszi, hogy az önkormányzat az elmúlt időszakban megváltozott feladat-ellátási rendben és finanszírozási környezetben is ésszerűen és fenntarthatóan szervezett szolgáltatáskínálattal vehessen részt. Az önkormányzat a projekt sikere érdekében azonosítja a jelenlegi kritikus területeket, majd arra fókuszálva a módszertani és gyakorlati tevékenységek megvalósítása, valamint az új ismeretek elsajátítása által optimalizálja tevékenységét.
Kisbér Város Önkormányzata sikeresen pályázott az Új Széchenyi Terv keretében, „Kisbér Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése” című, ÁROP-1.A.5-2013-2013-0021 azonosító számú pályázatával, amellyel 21.996.400 forint vissza nem térítendő támogatást nyert.
A program alapvető célja, hogy a járási kormányhivatalok bevezetésével átalakult önkormányzati feladatok ellátásának optimalizálása érdekében a szükséges változások felmérését, megtervezését, megvalósítását és az eredmények visszacsatolását támogassa. A fentiekkel összefüggésben jelen projekt célja, hogy Kisbér Város Önkormányzata a településre speciálisan jellemző nehézségeket és kihívásokat felmérje, és azokra fókuszálva meghatározza a költségek csökkentése és a hatékonyság növelése érdekében szükséges módszereket és gyakorlati feladatokat.
Az önkormányzat saját szervezeti célkitűzéseihez az alábbi eredményekkel járul hozzá jelen projekt megvalósítása:
– átlagos ügyintézés időtartamának csökkentése;
– hivatali szolgáltatások minőségének növelése;
– önkormányzati ügyintézés egyszerűsítése;
– az önkormányzat munkatársainak felkészültségének, képzettségének
növelése, a humánerőforrás rendszerezése által;
– dolgozói elégedettség szintjének növekedése;
– partnerség ösztönzése a hivatal munkafolyamatainak átszervezése
által;
– nyilvánosság, tájékoztatás hatékonyságának növelése;
– költséghatékonyság érvényesülése a hivatal működésében;
– stratégiai szemlélet erősítése és érvényesítése.
A projekt 100%-os, az Európai Unió és a Magyar Állam által közösen nyújtott társfinanszírozásban valósul meg. A projekt összköltsége és a pályázat keretében elnyert támogatás összege 21.996.400 Ft. A szervezetfejlesztés 2013. novemberében kezdődött meg, a projekt megvalósítási időszaka 2014. december 31-éig tart, ám az első eredmények várhatóan már 2014. első félévében érezhetőek lesznek a hivatal működésében.
Bővebb információ:
Név/cím: Dr. Udvardi Erzsébet polgármester, 2870 Kisbér, Széchenyi István u. 2.
Telefon: (34) 352-360
E-mail: titkarsag@kisber.hu
A SAJTÓKÖZLEMÉNY letölthető PDF formában!
ÜGYFÉLELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍV
„Kisbér Város Önkormányzatának Szervezetfejlesztése” című, ÁROP-1.A.5-2013-2013-0021 azonosító számú pályázatunk közel 22 millió Ft összegű támogatásban részesült. A projekt részeként átfogó felmérést és elemzést szeretnénk készíteni az Önkormányzati tevékenységekkel és közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségről és felmerülő igényekről.
A kérdőíves felmérésre március hónapban kerül sor a Polgármesteri Hivatal munkatársainak közreműködésével, 1200 fő megkérdezésével.
Töltse ki Ön is kérdőívünket és küldje el postán vagy hozza be személyesen önkormányzatunkhoz, továbbá az is megfelelő ha a letölti és kitöltve visszaküldi a palyazat@kisber.hu e-mail címünkre!
A kérdőív letölthető a következő linkről:
Kérjük, válaszaival segítse dolgozóink munkáját.
Kisbér Város Önkormányzata