Neve pusztaszemélynév eredetű. Ősidők óta lakott hely, területéről csiszolt kőkori leletek, rézcsákány, bronz tőr és római kori érmék is előkerültek. Okleveles említése 1277-ben Beyr, 1358-ban Kysbeyr néven történt. IV. László király a hántai prépostságnak adományozta a területet.
A török időkben többször elpusztult, majd a 18. században a Batthyány család birtokába került. Gróf Batthyány Tódor mintagazdasággá fejlesztette a területet: itt termesztettek hazánkban először dohányt nagyüzemileg, és híres volt svájci tehenészete is. 1797-ben mezővárosi rangot kapott.
A szabadságharc után, 1853-ban császári rendeletre katonai ménest hoztak létre, amely világhírűvé tette a várost olyan lovak révén, mint Kincsem vagy Imperiál. Kisbért 1986. január 1-jén avatták várossá.
A település földrajzi nevei a múltat idézik:
Az anyakönyveket 1722-től vezetik. Mai barokk temploma 1783-ban épült, melyet 1828-ban klasszicista stílusban építettek át.
Ászárral 1792-ben alakítottak társegyházat. Templomuk 1941-ben épült fel erdélyi stílusban, Szeghalmi Bálint tervei alapján.
A 18. század végén telepedtek meg, 1875-ben építettek zsinagógát. A közösség tragédiája 1944-ben következett be a deportálásokkal; a hitközség a háború után nem alakult újjá.
Baumhorn Lipót (1860–1932): Kisbéren született, a neves zsinagógaépítész.
André Rezső (1873–1920): Kisbéri születésű festő és grafikus.
Hérics Nándor (1956–): Grafikusművész.
Hegedűs Pál (1932–2017): Díszpolgár, helytörténész, az "Örökségünk" című kötet szerzője.
Hodek József (1906–1968): Kossuth-díjas tsz-elnök, szakíró.